|
BB Évi meghalhatott?
2007. oktober 30., kedd 12:38
Párkányi Évi öt hónapja eltűnt és senki nem tud róla semmit. Nyár elején azt mondta, hogy dolgozni megy a Balatonra. Ez idő alatt egy telefonhívást sem kezdeményezet édesanyja felé, ráadásul levelet, üzenetet sem írt. Az anyuka attól fél, hogy valami történt vele, még pedig a legrosszabb, hogy meghalt. Már a rendőrség is keresi az egykori Big Brother győztesét.
-Nem tudok róla semmit. Nyár eleje óta, vagyis már öt hónapja nem hallottam felőle. Eltűnt és már a rendőrök is keresik őt – mondta Teri néni, Évi édesanyja.
.jpg) -Kezelésre kellene járnia, de az orvosok sajnos így nem tudnak neki segíteni. A minap kapott egy levelet a bíróságtól, de nem vettem át, pontosan azért, hogy a bíróság is kerestesse őt. Szerintem egyébként a levélben az áll, hogy ismét tárgyalásra kell mennie – tudtuk meg Párkányi Jánosnétól. – Évi a nyári ruháiban ment el itthonról. Most már elég hideg van, úgyhogy azt sem tudom, mibe öltözködik. Remélem a pasija, Zoli veszi neki a téli ruhát. Most az ünnepekben elmegyek Fonyódra, a férfi házához, remélem ott lesz és nincsen semmi baja. Anyai megérzésem sajnos azt sugallja, hogy történt vele valami rossz. Bízom benne, hogy nem halt meg – mondta Teri néni elkeseredésében, aki jelenleg két lakást tart fenn. – Minden hónapban dupla számlát adok fel, mivel Éviék házának a számláit is én fizetem. Ez nagyon sok, és már nem bírom. A napokban már bejelentettem a villanyosok felé, hogy nem fogok fizetni, mivel nincsen fogyasztás. Takarításból nem tudok mindent kifizetni – mesélte az édesanya.
Napi Ász/Bogdán Brigitta
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|