|
Beleznay Endre táncba vitte vendégeit
2009. március 23., hétfő 09:25
A Hal a tortán heti első vendéglátója Beleznay Endre volt. A humorista sajtos-tejfölös csirkével, tortával és hallal készült Tornóczky Anitának, Kállai Ildikónak, Nádas Györgynek és Pintér Tibornak. A sztárszakács lánya és húga segítségével birkózott meg a menüvel. A vacsora után electric boogie leckéket vesz a társaság a vendéglátó barátjától, Kollár Stevetől.
Beleznay Endre lányával, Bodzával indult vásárolni, aki a főzésnél is segített apukájának. „Régen tudtam főzni, de mikor megszületett a lányom, a feleségem mindent megcsinált, így elfelejtettem mindent.” – viccelődött Beleznay Endre. – „Először arra gondoltam, hogy magam csinálok mindent, de aztán megkegyelmeztem a vendégeknek. Nem akartam, hogy teljesen ehetetlen legyen a vacsora, így a húgomat hívtam segítségül, hogy koordinálja az eseményeket.” – tette hozzá a humorista, aki halat is vásárolt az estére, amelyen egy giliszta mászott. Szerencsére a nem kívánt állatkát sikerült eltávolítani a főzés előtt.
A vendégek pálinkával kezdték a Hal a tortán hetét. Az ismerkedős első este közös táncolásba torkollott. „Egyik barátomnál, Kollár Steve-nél láttam vendégül a csapatot. Ő többszörös electric boogie világbajnok, így gondoltam, jó ötlet, hogy a többiekkel közösen megtanulunk egy-két trükköt.” – emlékezett vissza a humorista, aki iskolás korában break tánc bajnokságot is nyert. – „Szerintem mindenkinek tetszett a közös tánc, bár a lányok inkább hastáncoltak. Pintér Tibi majdnem egy teljes mozdulatsort megtanult.” – tette hozzá Beleznay Endre.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |