|
Ben a csajok helyett anyukájával nyaral + video
Tabu Tv
2009. augusztus 12., szerda 09:40
A zenetévé fenegyereke az utazása előtti utolsó interjút a Tabu Tv-nek adta, ugyanis az interjú után rögtön a reptérre száguldott, hogy elutazzon a napfényes, Görögországba.
"Kiderült, hogy Görögországba megyünk majd el meglepetésből. Ide jönnek majd le értem, de hogy hová lesz az út, arról fogalmam sincs. Négy napot fogunk a napsütéses országban tölteni anyukámmal, az unokatesómmal, és anyukám élettársával" - meséli a Tabu Tv riporterének a Viva Tv fenegyereke, aki bulizni és csajozni is fog a kiruccanás alatt.
Mint ahogyan az már köztudott, Ben nemrég szakított az RTL Klub Csillag születik c. műsorának sztárjával, Kovácsovics Fruzsinával, így már zöld az út a nők terén. "Fotókon láttam már, hogy a görög csajok nagyon jók, meg a Puskás Peti és SP barátaim is voltak kinn mostanában, és ők is csak jó dolgokról tudtak beszámolni ezen a téren, most majd letesztelem, hogy igazat mondtak-e" - mondta el a Tabu Tv-nek adott interjújában Istenes Bence, akinek már a három hónap alatt elege lett a szingli életből.

"A bulizásokba már beleuntam. Most sokkal fontosabb, hogy találjak egy olyan embert, akihez haza tudok menni, akihez hozzábújhatok. Nekem ez egyszerűen kell, szükségem van egy barátnőre!" - zárta rövidre a Tabu Tv interjúját Ben.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
benzinár, MOL, áremelés, dízel, MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés, Jessica Biel, vásárlás, Timberlake, divat, ruha, Britney Spears, Nicole Scherzinger, X-faktor, Taylor Swift, napozás, bőrszín, fellépés, kilakoltatás, tüntetés, facebook, levél, vírus, gyilkosság, miskolc, faház, bkv, tolvaj, kábel, szerszám, ár, dragon, állomás, nasa, ketchup, semmi, marad, üres, technológia, új, lebegő ágy, otthon, windows, gyors, microsoft, Hien, Janicsák Veca, Tóth Gabi, Vomet, Young G, Vidámpark, Viva Comet, Lakatos Márk, legjobb klip, szabó Győző, viva, klip, comet, zsűri, Lola, fodrász, Fonogram, vívás, öttusa, Anima Soung System, cozombolis, boldog nap, gyermekétkeztetés, jótékony, Fiesta, Csordás Tibi, Knapik Tamás, Iszak eszter, viva tv, róma, nyaralás, NoAlibi, VV Béci, cokeball, kiss orsi, iszak eszter, lola,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|