Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Bencsik Tamarának cisztát találtak a mellében
NapiászOnline/Valner Marietta
2011. március 30., szerda 16:00
Bencsik Tamara mellműtétjének időpontja egyre közeleg, ezért egy sor rutinvizsgálaton kellett átesnie az énekesnőnek, amikor is egy cisztát találtak az egyik mellében.

Mielőtt még megrémülnének Bencsik Tamara rajongói leszögezzük, Tamara jól van, ugyan olyan vidám, mint eddig annyi különbséggel, hogy mellnagyobbító műtétje közben egy cisztát is el fognak távolítani egyik kebléből. Az énekesnő ugyanis már jó ideje nincs megelégedve mellének méreteivel, ezért néhány hete bejelentkezett egy plasztikai sebészhez mellnagyobbításra. A műtétig már csak egy hét van hátra, amit természetesen minden esetben rutinvizsgálatok sora előz meg. Bencsik Tamara cisztáját is így találták meg, aggodalomra azonban semmi oka. „Jövő héten műtenek, ezért egy csomó rutinvizsgálaton kellett részt vennem. Voltam vérvételen és emlőultrahangon, ahol a jobb mellemben találtak egy aprócska cisztát.” – mesélte a NapiászOnline-nak az énekesnő, aki furcsa módon egyáltalán nem tűnt rémültnek, és meg is osztotta ennek okát.

„Az orvos már rögtön vizsgálat után megnyugtatott, hogy ez ebben a korban elég gyakori, ám aggodalomra nincs ok, mert nem tud elrákosodni és egy egyszerű rutinműtéttel el lehet távolítani azt. Magyarán szólva mellnagyobbítás közben egyből le tudja szívni azt, és nem lesz vele több probléma. Egyébként rendszeresen szoktam rákszűrésre járni, ezért valószínűleg ez nem is olyan rég alakulhatott ki.” Követendő példa az énekesnő odafigyelése, aki azt is megtudta orvosától, hogy mitől alakulhatott ki ez a ciszta. „Az orvos azt mondta, hogy gyakran a fogamzásgátló tabletta okozza ezeket a cisztákat. Én fél éve kezdtem el szedni, de most abba kell hagynom.” – nevetett fel Tamara, aki megsúgta, párjával valahogy ezután is megoldják a védekezést.

A mellműtét időpontja tehát jövő héten elérkezik, Bencsik Tamarának pedig elvileg több hetes kényszerpihenőre kellene vonulnia, az énekesnő azonban mindössze két hetet adott magának. „Szerencsére nem kellett lemondani fellépéseket, hiszen amikor kiderült, hogy valóban kés alá fekszem, akkor rögtön bejelentettük a megrendelőinknek. Ennek ellenére nem pihenhetek sokat, mert április 15-én Nyíregyházán, 16-án pedig Gödöllőn lépek fel, persze ugrálni azért nem fogok. Egyre jobban aggódom a műtét miatt, de sokan azt mondták, hogy olyan érzés, mint egy rosszabb izomláz. Azt meg már ismerem, az altatástól pedig nem félek.”

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier