|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Benkő Dániel a saját nemi szervét nézegeti
2009. január 05., hétfő 10:26
Benkő Dániel botrányt ígért legújabb könyve kapcsán. Botrány az volt, ám túl sok újdonságot nem tudhattunk meg, leszámítva azt, hogy a művészúr állítása szerint dzsungelkalandja óta két centit nőtt a nemi szerve,amit nagyon szeret nézegetni.
- Magyarországon minden botrány, ami nem szokványos, és az a nem szokványos, amit Benkő Dániel csinál – állítja az egykor neves lantművész.
Tény, hogy rajta kívül az országban, még senki nem végzett önkielégítést főműsoridőben egy kereskedelmi csatorna kamerája előtt. Ő megtette, ráadásul nem is véletlenül. - Élő adásban érdemes csak önkielégíteni, ez ki volt számolva, hiszen hogy erről beszéljenek, ahhoz minimum egy ember kell, hogy ezt lássa. A szemem sarkából láttam, hogy Heni nézi, így már megérte, hiszen szólt másnak, és utána mindenki erről beszélt. Benkő Dániel úgy gondolja, megéri ilyen áron is médiahősnek lenni, hiszen véleménye szerint az a médiahős, akivel nem foglalkoznak, az szánalmas. Az egykori lantművész előszeretettel beszél a nemi szervekről sőt! Állítása szerint sajátját sokat is nézegeti, ami a dzsungelkaland óta szerinte két centit nőtt is. A baj csak az, hogy ez rajta kívül senkit sem érdekel. - A zsír kiment mögüle, és a tövénél nőtt. Ettől azonban nem keresnek jobban a nők, hiszen monogám vagyok.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Benkő dániel, való világ, hasonmás, benko, maszturbal, efott, daniel, BenkoDaniel, szerelem, parkapcsolat, BenkőDániel, Benkő, Buddha, önzés, nők, bűn, Feleség, Gyerek, Show, FalusiMariann, Siófok, malac, sertés, megcsalás, házasság, CzanikBalázs, Egyiptom, capoiera, fitnesz, feleség, valóságshow, MűvészetekPalotája, Botrány, Norbi, PornóOszkárBenkőDánielVoksánVirág,
|
|