Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Benkő Dániel akár már holnap is házasodna
RTL Bulvár
2009. július 14., kedd 08:26
A Cool Live tegnapi adásában Benkő Dániel vendégeskedett, akivel újra felidézték a Siófokon vele eltöltött nap legszebb pillanatait, de a közelmúlt boncolgatása után a jövőbeli tervek sem maradhattak szó nélkül. Dániel ugyanis mozgalmas hetek, illetve hónapok elé néz. Először is hamarosan egy mega produkcióval rukkol elő, melynek részletei egyelőre homály borítja, de annyit már biztosan tudunk: a dolognak köze van Falusi Mariannhoz, a zenéhez és Stinghez.

- Ahogy azt már elmondtam, Mariann az ország második legjobb jazz énekese. Fantasztikus hangja van, ezért úgy döntöttünk, hogy alkotunk valamit közösen. A részleteket még nem árulom el, de egy kedves kollégám, Sting által újra felfedezett stílust veszünk elő.
A művészet mellett természetesen a csajok sem maradhatnak ki a lantművész életéből sőt, most kerülnek csak igazán középpontba, hiszen Dániel feleséget keres, nősülni szeretne. A siker érdekében mindent elkövet. Folyamatos edzések tarkítják a mindennapjait: izmosodik, szálkásodik és megfelelő táplálkozással tartja magát karban, hogy a hölgyválaszra tökéletes formába lendüljön.
Reményei szerint végül sikerrel jár, és megtalálja azt a hölgyet, akit neki szánt az ég.

- Nincs zsánerem, mondhatni minden nő az ideálom. Se külső, se korbeli kikötéseim nincsenek. Egy nőnek nincs is kora. A lényeg, hogy megtaláljam a szerelmet és a boldogságot. Mindenki ezt keresi, igazam van?

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier