Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Benkő Dániel már nőket is zaklat!
2009. március 17., kedd 12:02
Benkő Dániel ma reggel az RTL Klub stúdiójába volt hivatalos, ám úgy döntött, nem elég számára az adásidő, és berontott a soron következő vendég beszélgetésébe is. Benkő partizánakciója, és váratlan szerelmi vallomása mindenkit megdöbbentett.

A lantművész nemrégiben Rómába utazott, hogy szeretetét közvetítse a Pápa felé. Bár ott nem járt túl nagy sikerrel, nem adja fel, további országokat vett célba, hogy a Kárpát-medence nevében szeretet osszon. Következő célállomása Ciprus lesz, és ide élete első szoborművét szeretné magával vinni. A Reggeli műsorvezetői, Ördög Nóra és Dombovári Vanda rávették a művészt, hogy a kikészített gyurmák segítségével demonstrálja, milyen szobrot készül megvalósítani.
Benkő elvonult alkotni, míg a műsorvezetők a legújabb magyar film, az Álom.net főszereplő szöszijét, Labancz Lillát várták a stúdióba. Lilla éppen azt ecsetelte, hogy ő eredetileg olimpikon szeretett volna lenni, amikor Benkő Dániel nem bírt magával, és élő adásban berontott a beszélgetőpartnerek közé! Mindenkit félbeszakítva közölte, hogy megvilágosodott, és mindent hajlandó eldobni azért, hogy Lilla legyen induló szobrászkarrierjének első modellje. A színésznő meglepődött, de jól reagált a helyzetre, hiszen – mint mondta – szabad a szíve, és szívesen válik múzsává.

Vanda óvatosan igyekezett a művészt kitessékelni a stúdióból, de Benkő hajthatatlan volt, fontosnak tartotta elmondani, hogy Lilla egy isteni sugallat, egy szent szűz, és maga az esszencia. Dánielt végül elküldték alkotni, de Lilla még másodpercekig levegő után kapkodott: „Velem még ilyen soha nem fordult elő, de tényleg örülök neki, hogy Dánielt megfogtam” – mondta.
Később Benkő újra előkerült, immár az elkészült szoborminiatűrrel, mely a színésznő kebleit formázta meg. Lillának tetszett az alkotás, de azt kérte, hogy az arca is legyen formába öntve, és önként ajánlotta, hogy a cél érdekében elmegy Dánielhez modellt állni!

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier