Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Benkő Dániel megcsalta barátnőit
RTL Bulvár
2009. június 27., szombat 08:11
A lantos korábban nem vetette meg a szabad szerelmet, de ma már egészen mást gondol a hűségről - mára ugyanis Benkő Dániel megvilágosodott. Eddigi kapcsolatai alatt a monogámiát még hírből sem ismerte, gyakran füllentett a nőknek és nem átallott egyszerre több hölgyet is elhalmozni "szerelmével", bár ő is sokszor tapasztalta, milyen érzés, ha megcsalják. Ma már azonban másképp látja a férfi-nő viszonyokat.
"Ha fejfájást okozol a nőknek, ugyanazt kapod vissza tőlük. Korábban nyitott voltam rá, hogy az állandó kapcsolatom mellett másokkal is találkozzak, de ma már tudom, az a nő, akit meg akarok csalni, nem az igazi. Ha ő lenne nekem a Nagy Ő, akkor eszembe sem jutna ilyesmi" - mondta Benkő Dániel az RTL Bulvárnak.

A lantos kisebbik lánya, Dalma örül annak, hogy édesapja a hatodik X-en túl végre észhez tért. Azt mondta a papának, akivel egyenesen baráti kapcsolatot ápol: "apa, most már ideje, hogy valaki gatyába rázzon". Benkő azonban nem tekinti szempontnak a párválasztásban, hogy az új asszony jól kijöjjön a lányával, akit annyira szeret.

"Nem lehet semmilyen szempontot 'megrendelni' magunknak. Az a nő lesz az igazi, akinek a közelében magától törnek fel bennem az érzések. Akivel létrejön a Nagy Ölelés, bizonyára jól fogja érezni magát velem és azokkal, akik nekem fontosak, így Dalmával is." - nyilatkozott a lantművész.
A hamarosan induló valóságshow veszélyeket is tartogat Dániel számára, hisz könnyen megeshet, hogy valakit csak a televízió csillogása és az ismertség csábít a műsorba. Benkő tudja, hogy nagyon észnél kell lennie, és bár ő sem csalhatatlan, próbálja meglátni a valódi szándékot. Hogy ez sikerül-e neki vagy sem, hamarosan kiderül a Benkő feleséget keres című valóságshow-ból!
Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier