|
Benkő Dániel százezerért takaríttat! + video
Tabu Tv
2010. április 14., szerda 08:19
A lantművész házában uralkodó rendetlenségről és koszról már évtizedes legendák szólnak, de most minden megváltozott. Benkő Dániel egy tévé felvétel kedvéért takaríttatott ki a budai lakban, ahol sok szobában már évek óta ember sem járt, nem hogy portörlő rongy. A férfi elárulta, hogy egy egész brigádot bérelt a takarításra, és ezért bizony mélyen zsebbe kellett nyúlnia: százezer forintba került a művelet.
Tavaly januárban még Győzike és Falusi Mariann hüledeztek a Benkő Dániel konyhájában felhalmozódott évtizedes kosz láttán, de akkor a lantművészt egyáltalán nem érdekelte a sok kritika. Azóta már túl van egy feleség keresésen és rengeteg kalandon, ami lehet, hogy megváltoztatta őt, hiszen a Vacsoracsata márciusi forgatására már teljesen kitakaríttatta a házát, a Tabu Tv információi szerint 100.000 forintért!
"Körülbelül igen. Rettentő sok helység van. Egy hat tagú csoportot kellett hívnom, és azok három napig takarítottak: végigmentek a toronytól a pincéig. Vannak olyan szobák, ahová öt-hat éve be se tettem a lábamat, és olyan is, aminek még a rendeltetését sem ismerem!" - mondta el a tabutv.hu riporterének Benkő Dániel, aki szerint sok szobát csak az egerek látnak.
A kanos lantos újdonsült felesége, Andrea sem örült a nagy rendetlenségnek, így nekiveselkedett a rendrakásnak. "Takarított! Ez a sorsa, most mit csináljunk... Én szeretek takarítani, csak nincs sok időm rá. Szeretem, ha rend van körülöttem, de úgy néz ki, hogy most minden a helyén van..." - osztotta meg a tabutv.hu-ra klikkelőkkel az RTL Klub sztárja.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
maraton, futás, színház, művész, ihos józsef, kató néni, nonó, benkő dániel, frizbi, hajdú péter, lantművész, való világ, lola, alekosz, feleség, Afganisztán, baleset, sérülés, katona, kolbász, disznótor, vegetáriánus, voksán virág, család, dj, autó, veterán, fogorvos, elbutulás, fog, kezelés, botrány, tabu tv, díj, benkő lászló, hofi géza, barátság, Omega, vicc, smink, napi rutin, reggeli, jóga, munka, magányos, tóth gabi, villa, Benkő lászló, omega, delhusa gjon, afganisztan, afgan, Benkő dániel, rachel, weisz, daniel, craig, james, bond, emma, watson, hermione, Barcelona, edző, Josep Guardiola,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|