Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Benkő két biszexuális hölggyel élne együtt?
Napiaszonline
2009. november 23., hétfő 15:09
Benkő Dániel még életében nem próbált egyszerre több hölgyet boldoggá tenni. A lantművész saját bevallása szerint a kétszemélyes szexet szereti, ám semmitől sem zárkózik el, amit még korábban nem próbált ki.

Még javában tart a Benkő feleséget keres elnevezésű RTL Klub produkció. A lánglelkű hősszerelmes ma este újabb versenyzőtől vesz búcsút, hogy csak az arra négy legméltóbb hölgy folytathassa a küzdelmeket egymás ellen. A végén csak egy maradhat, bár kérdés, valóban az anyakönyvvezető elé járul-e majd a zenésszel.

Benkő igazán nem nevezhető gátlásosnak. Korábban már bizonyította, hogy kamerák jelenlétében is gond nélkül megszabadul ruházatától, a nevével fémjelzett valóságshow-ban pedig közvetlenül egymás után több nővel is csókolózik. Elvégre mindegyiket szereti…

- Nem az számít, kit csókoltál előtte, csak az, kit csókolsz most – jelentette ki az élvezetek és a gyönyör barátja. Mentségére hozzátette: két hölgy között általában legalább a fogát megmossa, vagy fertőtlenítés gyanánt megiszik egy pohár bort. Ha erre nincs lehetőség, az csak még izgalmasabbá teszi a szerelmi kalandozást.

- Nem arról van szó, hogy az egyik szerelmem nyálát átadom a másiknak, hiszen az már keveredik az enyémmel – mosolygott a magyar Don Giovanni. Halkan megsúgta: a járványra (is) való tekintettel a műsor stábja megteszi a szükséges óvintézkedéseket.

Dániel szívesen beszél szexuális szokásairól, főleg az önkielégítésről. Egyszerűen gyönyörrel tölti el, ha egy hölgy az ő kedvéért, a szeme láttára műveli-e „nemes szokást”, hiszen az azt is igazolja, milyen jól megértik egymást. Mint megtudtuk, egy pásztorórának elmaradhatatlan kelléke egy alkalomhoz illő borkülönlegesség, és a csendes, lágy zene.

A lantos honlapunknak bevallotta: élvezi jelenlegi helyzetét, és szívesen maradna élete végéig poliamorista kapcsolatban. Akár két biszexuális nővel is hajlandó lenne együtt maradni.

- Ha ők szeretik egymást, hát szeresség nyugodtan, csak éljék meg az életüket! – mondta Benkő. Persze nem kizárt, hogy a hálószoba is közös lenne, és rendszeresen beszállna a kényeztetésbe. Csak egyet várna el a lányoktól: őt ugyanúgy szeressék, mint egymást.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier