|
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra távolságot tartanak +video
Tabu Tv
2010. március 03., szerda 08:47
Az előadóművész álompár, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán szinte a nap minden percét együtt töltik. Reggel együtt ébrednek, együtt nevelik gyermekeiket és van mikor egy darabban is játszanak. Sokakat érdekel, hogy mi a tökéletes harmónia és házasságuk sikerének a titka. A pár közösen, egy párterápia szerűen mesélt életükről, amit hol az egyik, hol a másik fél szakított félbe.
Szinetár Dóra és férje Bereczki Zoltán jól kezeli azt a helyzetet, hogy otthon férj és feleség, a színpadon pedig színészek. "Színpadon azért megtartjuk azt a fajta távolságot, hogy nem szoktuk egymást instruálni. Tehát nagyon ritkán fordul elő." meséli Dóra, amit párja szavai szakítanak félbe: "Ma már! Mert én azért emlékszem, mikor először játszottunk együtt akkor nagyon csúnyán hazavittük a problémákat. Nagyon csúnyán beleszaladtunk a dologba, de mára már megtanultuk, hogy az egy más dolog." - egészítette ki felesége szavait az előadóművész a Tabu Tv kamerája előtt.

"Azt hiszem itt inkább abban szorulunk egymás segítségére, és abban lehetünk egymásnak nagyon nagy segítség, hogy ugye ott vagyunk a próbákon és ha van arra lehetőségünk, hogy kívülről lássuk a másikat, olyankor valóban sokat adunk egymás szavára. És én mindig megkérdezem, amikor ő kintről megnézte, amit én csináltam, hogy mit gondol, vagy szerinte így, vagy úgy, vagy amúgy." - ecsetelte nézeteit a színésznő, amit ismét párja ütött el egy poénnal: "Én erre mindig azt mondom, hogy nem figyeltem."
"Megtanultunk külön színészi identitás lenni egymásnak is, és nem a mi elképzeléseinket akarjuk megvalósíttatni a másikkal, hanem reagálunk. Ami nagyon fontos a színjátszásban, mert, hogy ez azért játék, hogy meghalljuk, megértsük a másik mondatát, hangsúlyait és aztán a mi saját mondatainkat arra reagálva mondjuk el. És azt gondolom, hogy ez az egésznek a lényege. - ecsetelte rendkívül szimpatikusan a kapcsolatukhoz való hozzáállását az énekes-színész férj a tabutv.hu sztárvideójában.

 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Szinetár Dóra, Zorka, Dévény Anna Alapítvány, gyermek, klinika, sztar, szinetár, dóra, bereczki, zoltán, vita, kiabálás, tabu, SzinetárDóra, BereczkiZoltán, szinetár dóra újra énekel, kilakoltatás, tüntetés, kisbusz, szeged, MKB, baleset, rendőrautó, ütközött, lakástűz, Nyíregyháza, holttest, buszbaleset, Svájc, síelés, halottak, Végh Judit, Jóban Rosszban, Dóra doktornő, hacker, Alkotmánybíróság, alaptörvény, Vass Dóra, Év Sportolója-gála, karambol, ütközés, rendőrség, 86-os út, forint, euró, svájci frank, deviza, Miss Hungary, Gregori Dóra, Bertók Marianna, szegedi határőrök, Röszke, migránsok, bevándorlás, keith, richards, theodora, bennégett, piaci bódé, Békéscsaba, NNI, M3, szalagkorlát, DVTK, FTC, rendőri biztosítás, rendőri erők, felvétel, Maradona, Buenos Aires, Dona Tota, elhunyt, édesanyja, határsértő, nagylak, határőrség,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|