Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Beyonce privát koncertet adott a diktátornak
2010. január 14., csütörtök 13:00
Nemrég megállapították, hogy Beyonce a szórakoztatóipar leggazdagabb párjának a felét képezi, ezért is meglepő, hogy elvállalta a közel keleti diktátor fia számára előadott privát fellépést. Nem hisszük, hogy feltétlen szüksége volt a 2 millió dolláros gázsira, hiszen így is tetemes vagyonnal rendelkeznek, férjével Jay Z-vel. Azért biztos, hogy 2 milliónak nehéz ellenállni.

Az énekesnő egy sokat megmutató tornadresszben lépett színpadra az olcsó sztriptíz klubra emlékeztető szórakozóhelyen, ahol slágereivel szórakoztatta a líbiai aranyifjút. Muatsim Billah Gadaffi egyébként esélyes rá, hogy apja utódjaként a közel keleti ország élére álljon. Jelenleg az ottani nemzet biztonság feje, és több katonai egység parancsnoka. A fiatalember apja, a líbiai államfő, Gaddafi ezredes 2003-ban bevallotta, hogy felelős volt az 1988-as merényletért, amelyben egy New Yorkba tartó amerikai repülőjáratot robbantottak fel. Soknak sértő, hogy az r’n’b díva elvállalta a fellépést, különösen a merénylet áldozatainak hozzátartozóinak. Felháborítónak tartják, hogy a sztárpár, akik Barack Obama lelkes támogatóinak mondják magukat, közösködnek a véreskezű uralkodó családdal.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier