Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Bíróságon Amy Winehouse
Független Hírügynökség
2009. január 03., szombat 09:00
Kábítószer birtoklásának vádja miatt kell megjelennie egy norvég bíróság előtt Amy Winehouse-nak. A brit énekesnő elleni törvényszéki eljárás januárban kezdődik - közölte az AFP-vel az ügyben eljáró ügyész, Rudolf Christoffersen

A 25 éves énekesnőt, valamint férjét, Blake Fielder-Civilt és Winehouse fodrászát még 2007 októberében vették őrizetbe a nyugat-norvégiai Bergen városában, miután hét grammnyi marihuánát találtak náluk. A brit sztárt azonban néhány órával később - 3000 norvég korona (81 ezer forint) bírság megfizetése után - szabadon engedték. Ezzel azonban - a norvég jogszabályok értelmében - elismerte bűnösségét.

Az énekesnő számára ez azért jelent problémát, mert így a jövőben csak nehezen kaphat beutazási engedélyt más országokba. Ez volt az oka annak is, hogy Winehouse februárban lemondta a Grammy-díjátadón való részvételét az Egyesült Államokban.
A többszörös Grammy-díjas brit sztár egyébként már az év elején megjelent a bergeni bíróság előtt, ám az ügy tárgyalását akkor elhalasztották, ugyanis a férje éppen súlyos testi sértés miatti börtönbüntetését töltötte Nagy-Britanniában. Rudolf Christoffersen ügyész szerint most mindkettőjüket és a sztár fodrászát is beidézték a norvég bíróság elé, ahol január 12-én kell megjelenniük.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier