Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Bochkor: A demokrácia egy hülyeség!
2007. február 04., vasárnap 19:00
"Nem azért fizetnek, hogy példát mutassak!"

 

 


A rádiós műsorvezető épphogy hazatért pár napos Al Ain-i útjáról, azonnal felidegesítette magát a rádióban.


Bochkor az olajsejkek életére vágyakozik

A tegnap reggeli Bumerángban Bochkor Gábor bevallotta: mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyre állt. A rádióst a hallgatók bőszítették fel, akik közül többen becstelennek tartották e tette miatt. Gábor az sms-ezőknek felháborodva magyarázta bizonyítványát:
– Nyolc mozgássérülteknek fenntartott parkoló volt egymás mellett. Tény, hogy én az egyik helyre beálltam, de igazán kevés esélyt láttam arra, hogy a tíz perc alatt, amíg én a bevásárlóközpontban tartózkodtam, nyolc mozgáskorlátozott érkezik a helyszínre. Ekkor jutott eszembe ez az egyszerű megoldás - mondta Bochkor, aki a hallgatók kritikáján nagyon felidegesítette magát. – Nem azért vagyok itt, hogy példát mutassak a hallgatóknak, hanem azért, hogy szórakoztassak. Ezért fizetnek. Nem szeretem az álszentkedést. Ez a műsor az őszinteségről szól - üzent Bocsi a becsmérlőknek, majd nekiállt hasonlítgatni országunkat az emirátusokkal. - A demokrácia egy hülyeség! Nem jó dolog mindig odafigyelni az emberi jogokra. Nem jó dolog mindig odafigyelni a szakszervezeti igényekre. Miért nem vagyok arab sejk? Emírnek vagy sejknek kell lenni! Ők egyszer-kétszer lefúrtak a föld alá, és fizetést kapnak, mert állampolgárok. Az ember mindig elutazik, és rádöbben, hogy mennyi mindent csinálunk rosszul.

 

Napi Ász
H.M.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier