Bochkor Gábor alig egy óra alatt vezette le a kisgépet a Budaörsi reptérről Pécsre. Szekeres Imre honvédelmi miniszter is a rádióssal tartott, hogy megnyissa a repülőnapot. A skót gyártmányú Bulldog gépet elsősorban vadászpilóták kiképzésére használják.
Ahogy a világban, Magyarországon is ritkaságnak és kuriózumnak számít ez a gép, talán ezért ragaszkodott hozzá Bochkor is, aki terepszínű nadrágban és Remove Before Flight - Repülés Előtt Levenni - feliratú pólóban érkezett.
- Januárban tettem le a vizsgát, így már egy ideje egyedül is repülhetnék, egyelőre azonban a biztonság kedvéért mindig velem van egy pilóta vagy Veres Zoli műrepülő barátom, akitől nagyon sokat tanulok - mondta Bocsi, aki most azon gondolkodik, hamarosan beszerez magának egy ilyen vagy hasonló gépet.

- Nagyon hálás vagyok Veres Zolinak, hiszen ő szerezte nekem ezt a gépet. amit használhatok jó darabig.
Nem tudom, mikor veszem meg a saját kisgépemet, mert nem olcsó, 10-15 millió forint körül lehet az ára - mondta a rádiós, aki szerint ez nem is számít olyan soknak, ha azt nézzük, hogy néhányan sokkal több pénzt költenek autóra.
A repülés azonban ennél többe kerül, hiszen repülőbenzinből is jócskán fogyaszt a gép, ráadásul a karbantartás és a tárolás is pénzbe kerül.
Fóris Gábor - Blikk.hu