Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Brad Pitt Berlinbe költözik és építész lesz
2007. július 30., hétfő 09:45
Felhagy a színészettel, és építész akar lenni Brad Pitt; az amerikai filmsztár egy brit napilapnak elmondta: kedvesével, Angelina Jolie-val és négy gyermekükkel egy "nyugodtabb élet reményében" Berlinbe akar költözni.

Azt szeretném, ha Angelina valahol a rivaldafényen kívül telepedne le. Sokat fogyott a közelmúltban, és azt tervezzük, hogy Berlinbe költözünk. Fel akar hagyni a színészettel, s ebben támogatom. Nem akarjuk, hogy gyermekeink Hollywoodba járjanak iskolába, a legjobb, ha Berlinben tanulhatnak. Szeretjük ezt a várost. Olyan csöndes, kiegyensúlyozott, és nincsenek paparazzók” – idézte a Daily Mirror brit napilap szombati száma Pittet

Brad Pitt saját filmszínészi karrierje is a végéhez közeledhet, mivel teljeséggel az építészettel akar foglalkozni. "Tervezés és építészet, midig ez volt az álmom. A jövőmet valójában ebben látom, nem a filmiparban" – hangoztatta. A színész már házat tervez családja számára. "Vettünk egy csodálatos házat Berlinben, és egy másikat Potsdam közelében, amelyet a saját terveim szerint szeretnék alakítani" – mondta a brit napilapnak.

Forrás: HVG.hu

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier