|
Brad Pitt csak másodhegedűs Angelina mellett
2010. április 12., hétfő 09:00
Újabb cirkusz tört ki a Brangelina-pár háza táján. Miközben Angelina Jolie Velencében tartózkodik, új filmje forgatásán, amelyben Johnny Deppel szerepel együtt, Brad Pitt a jelek szerint megunta, hogy kedvese a munkát részesíti előnyben.
Brad Pitt a múlt héten Londonba utazott, a Kick-Ass című film premierjére. (Magyarul HA/VER címen kerül bemutatásra a mozikban.) Angelina úgy gondolta, ha már nincsenek annyira távol egymástól, akár találkozhatnának is, legnagyobb döbbenetére azonban nem tudta elérni Bradet. - Angelina nagyon ideges lett, mikor Brad nem válaszolt a hívásaira és az sms-eire - tudta meg a NapiászOnline.hu egy amerikai magazintól, akiknek egy közeli ismerős nyilatkozott. – Brad egyszerűen annyit mondott neki, hogy „nyugi”; ettől aztán Angie tényleg kiborult. Kiabálni kezdett Braddel, bozontos szakálla miatt csövesnek nevezte. Brad azt válaszolta, hogy ha Angelina többet foglalkozna vele a munkája helyett, akkor szívesebben találkozna vele. Egyértelműen közölte Angelinával, hogy változásra van szüksége – meglátjuk, erre Jolie mit lép.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
angelina, jolie, brad, pitt, robin, wright, bradt, jennifer, aniston, Angelina Jolie, Brad Pitt, eljegyzés, házasság, Scott, Tanácsadó, Real Madrid, luxusüdülő, Arab emírségek, örökbefogadás, Maddox, gitár, vásárlás, Pittsburgh, Toronto, NHL, vallas, tom, cruise, robert, pattinson, brad pitt, lesivideó, tabu tv, magyar, celeb, vélemény, látványtervező, gázolás, budapest, fegyverek, terrorelhárítás,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|