|
Britney Spears: Nem ettünk mókusokat!
2009. december 22., kedd 12:00
Az énekesnő azzal zárja az évet, hogy feltesz az internetre egy listát a 75 legképtelenebb, vagy legsértőbb pletykáról, amit 2009-ben írták róla a bulvárlapok, mint például egy pletyka, miszerint amikor kislány volt, Britney Spears családja olyan szegény volt, hogy mókusokat ettek.
A listával vág vissza a rosszindulatú bulvársajtónak az énekesnő. A listán többek közt a mindenféle új pasikról szóló pletykák, és az állítólagos idegösszeroppanása ausztráliai turnéján. Voltak, akik azt terjesztették, hogy Britneyt apja kábítószeres befolyásoltság alatt tartja, de olyat is írtak róla, hogy újra terhes, meg, hogy a zsidó vallást készül felvenni. A listát a 28 éves popdíva nemrég a saját honlapján jelentette meg. Az összeállítás élére az a címlap sztori került, amely azt állította, hogy Spears az indiai koreográfus, Sandip Soparrkarral jár. Bár szerintünk a mókus evésről szóló történet viszi a prímet. Állítólag 13000 történetből válogatták ki a legképtelenebbeket. 2009-ben sem kímélte a bulvársajtó Britney Spearst, talán azért is, mert az idén tért vissza koncert turnéval turnéval, és három listavezető kislemezzel 2004-es összeomlása óta.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Britney Spears, Nicole Scherzinger, X-faktor, Demi Lovato, X-Factor, Zimány Linda, diploma, párkapcsolat, per, britney, spears, exhibicionizmus, trend, Hilton, Spears, villantás, miley, cyrus, jason, trawick, Koncert, Budapest, Britney, Willmos Herceg, Kate Middleton, lindsay, lohan, speare, maria, .shriver, arnold, schwarzenegger, justin, bieber, enrique, iglesias,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|