|
Buci elismerte, hogy részegen karambolozott
RTL Híradó
2010. május 09., vasárnap 09:54
Stohl András elismerte, hogy ittasan karambolozott szombat hajnalban Fót közelébe. A balesetben két ember sérült meg, egyikük súlyosan, a másik könnyebben.
A színész-műsorvezető kamera előtt kért bocsánatot, de arra nem tudott magyarázatot adni, miért hagyta el a helyszínt a rendőrök megérkezése előtt. A hatóság a baleset után, szemtanúk elmondása alapján jutott el Stohl Andráshoz, majd fóti otthonából előállították vérvételre.
Stohl András hajnalban a Pest megyei Fót felé tartott, amikor valamiért áttért a szemközti sávba és ott két autóval is ütközött. A szemtanúk szerint a műsorvezető barátnőjétől kért segítséget, miután a sérültek állapotáról tájékozódott és kihívták a mentőket. Egyikük, Vajk László arról beszélt: a színész a helyszínre hívta barátnőjét telefonon, és kérte tőle, mondja azt, hogy ő volt a sofőr. Hozzátette: "a hölgy megjött, helyet cseréltek, a hölgy itt maradt, Stohl András úr pedig elviharzott." A szemtanúk szerint a színész erősen ittas volt.
A műsorvezető késő délután kamera elé állt és elismerte, hogy ittas volt a baleset idején. Stohl András azt mondta: "Mérhetetlenül sajnálom a bácsit, akinek eltört a lába, és remélem, teljesen felépül majd. Igazából nem találok szavakat. Erre nincs mentség".
Stohl András szerint nyilvánvalóvá vált, hogy nem vezetheti az X-Faktor cím műsort. Hozzátette: ezzel a mentalitással, amit ő most képvisel, nem fér bele, "hogy fiatal tehetségeket oktatgasson vagy jópofáskodjon". A színész úgy tudja: a Nemzeti Színházban a továbbiakban is számítanak rá.
Eddigi hozzászólások:
| bika - 2010-05-09 12:33:55 |
Mit képzel magáról ez a részeges ember: valaki vagy iszik, vagy vezet! Hányszor volt már karambolos esete, és mindig megúszta, hogyan lehet ez?
3 kérdésem lenne a rendőrség felé?
- Miért engedték ki vérvétel után /a hírek szerint 3,83 ezrelék volt, ami igen magas/
- Miért nyomoznak ismeretlen tettes ellen, amikor ő is bevallotta, hogy ő karambolozott és a sérültek is vallottak
- a barátnője a Btk. szerint bűnpártolással, bűnsegédlettel vádolható, miért nem írnak erről sem?
Reméljük most bevarrják: de már hallani az ügyvédjei maszatolnak, hogy otthon ihatott és nem útközben, mert otthon fogták el!
Röhej, reméljük a rendőrség nem röhögteti ki ezek után magát! Jó lesz a Fidesz 3 csapásról szóló indítványa, csak mielőbb vezessék azt be!
|
| Lurkid - 2010-05-09 18:01:26 |
Hát ez mekkora egy nagyképű barom, már bocsánat.
|
| silka - 2010-05-10 13:10:40 |
Erősen tartok tőle, hogy ő is ugyanúgy megússza, ahogy Császár Előd megúszta évekkel ezelőtt a karambolját. Azóta is békésen zenélget külföldön, soha, semmiféle büntetést nem kapott.
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
stohl, per, színész, sérült, Centrál Színház, Stohl András, Jó zsaru-rossz zsaru, Szabó Győző, stohl fókusz, stohl nyilatkozik, Top 50, celebek, címlap, Damu, Alekosz, kislánya, Franciska, betegség, RTL Klub, szabaduló buli, börtön, szabadult, ittas vezetés, stohl andrás, Vujity Tvrtko, hűtlenség, könyv, ítélet, baleset, vv béci, műsorvezetés, való világ, ValóVilág, VV5, Béci, Belevaló, Bodrogi Gyula, Ganxsta, Kiszel, büntetés, karambol, tárgyalás, drog, pali bácsi, sérülés, kertészkedés, Stohl, ételosztás, jótékonykodás, baleset, támogatók, szégyen, megbánás, petíció, Bárdos András, tévénézés, T-home, medián,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|