|
Budaházyékat első fokon munkára ítélték
MTI
2008. június 17., kedd 06:22
2002. július 4-én, az Erzsébet-híd forgalmát egy hétköznap reggel keresztbe állított személygépkocsikkal akasztotta meg néhány tucatnyi demonstráló, és a forgalom csak délre állt helyre. Budaházy e cselekménye előtt nem sokkal tűnt fel a közéletben. A hídfoglalásról a büntetőeljárás során azt mondta, a társadalom figyelmét akarták felhívni arra, hogy a 2002-es országgyűlési választásokon leadott szavazócédulák megsemmisítése után "a csalások soha többé ki nem deríthetők". A vádlottak tagadták bűnösségüket, védőik szerint nem követtek el bűncselekményt, csak az alkotmányban rögzített gyülekezési jogukkal élve demonstráltak. A közérdekű üzem megzavarásának bűncselekménye akár 5 évig terjedhető szabadságvesztéssel büntethető a törvény szerint. A bíróság közérdekű üzem megzavarásának kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottakat. Az ítélet szerint ez esetben a közérdekű üzem a BKV, ám miután a működés jelentős mértékű megzavarása nem következett be, a cselekmény kísérleti szakaszban maradt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság nem jogerős ítéletével harminc nap közérdekű munkára ítélte Budaházy Györgyöt és öt társát az Erzsébet-híd hat évvel ezelőtti lezárása miatt. A védők felmentésért, az ügyész súlyosbításért, felfüggesztett szabadságvesztésért fellebbeztek, így az Erzsébet-híd lezárásának ügye a Fővárosi Bíróságon folytatódik majd másodfokon.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|