|
Charlize Theron kilenc év után dobta barátját
2010. február 01., hétfő 12:47
Hollywood férfi lakosságának talán több oka van az örömre, mint csupán az, hogy kiosztották a legjobb zenészeknek járó díjakat most vasárnap. A szőke istennő, Charlize Theron újra szingli. A források szerint dobta Stuart Townsendet, akivel kilenc éve volt együtt. A kapcsolatukat szimbolizáló gyűrű nélkül látták a színésznőt.
Az ékszerről korábban ezt mondta Charlize, „Stuart az egymás iránt való elkötelezettségünk jeléül adta nekem. Ezért soha nem veszem le.” A Hope for Haiti telefonos pénzgyűjtő akción azonban már gyűrű nélkül látták a szőke színésznőt, és az édesanyjának rendezett születésnapi partira sem húzta vissza ujjára. A hollywoodi bennfenteseket is meglepte a szakítás, hiszen Theron és Townsend a sztárok többségével ellentétben meglehetősen stabil pár hírében álltak. 2007-ben így nyilatkozott Stuart Townsend, "Nem házasodtunk össze templomban, vagy ilyesmi, de férjnek és feleségnek tekintjük magunkat. Szeretjük egymást, és az életünket együtt szeretnénk leélni." A 34 éves Charlize Theron állítólag akkor döntött úgy, hogy szakít párjával, miután az ünnepekkor Mexikóba utaztak. A színésznő egyik barátnője szerint, "Inkább baráti testvéri viszonyt ápoltak már, mint igaz párkapcsolatot. Charlize vetett véget a viszonynak."
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
charlize theron, hófehér és a vadász, Charlize Theron, Jackson, Little Dom, adoptál, jóga, édesanyja, Hófehér, adoptálás, kirsten, stewart, matthew, mcconaughy, charlize, theron, keanu, reeves, julia, roberts, kidman, paltrow, parban, film, CharlizeTheron, SalmaHayek, NicoleKidman,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|