|
Ciki! Bea szerint békülnek, Győzi szerint nem!
2007. június 20., szerda 10:45
Nagy az ellentmondás a Gáspár családban. Bea asszony azt mondta, megtörtént az, amire egy ország izgatott várt: újra szent a béke Győzikével. A családfő pedig éppen az ellenkezőjét állítja, és nyomatékosan arra kér mindenkit: hagyják őket békén.
A legnehezebb helyzetekből is van kiút. Bea és Győzike túltette magát a hetekig húzódó családi válságon, és egy újabb esélyt adnak egymásnak - legalább is ezt állítja a salgótarjáni családanya. Bea múlt héten a StoryOnline Csak őszintén... című műsorának elmondta, a meglehetősen mélypontra került házassága, és csak akkor menekülhet meg, ha ura tesz az ügy érdekében.

Bea szerint békültek
A jelek szerint Győzike megfogadta Bea üzenetét és máris lépett. A családanya ugyanis lapunknak elárulta: urával elszívták a békepipát.
"Újra béke van, most minden rendben. Megpróbálunk ismét úgy élni, ahogy a válság előtt" - magyarázta Bea, aki reménykedik abban, hogy a jövőben nem érik a férje miatt megalázó botrányok.
Győzike szerint nem
Győzike azonban éppen ellentmond feleségének, és azt állítja szó sincs békülésről. Sőt nyomatékosan a következőre kéri Magyarországot: "Vége a show-nak, mindenki hagyjon minket békén!"
Forrás: storyonline.hu
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |