Információink szerint a pár ma délután egy fővárosi templomban kimondja a boldogító igent. A Szombat esti láz első szériájának sztárjai háromszáz vendéget várnak a nagy eseményre.
A fiatalok egy uszodában találkoztak először. Petra nem tudta, ki ez a helyes, udvarias fiú, aki nagy bátran megszólította őt a medencénél. A szimpátiából hamar mély érzelmek lettek, ám nem siettek el semmit: nem költöztek össze, mint sokan mások, nem házasodtak össze.

Kivárták még érzelmeik teljesen biztosak lesznek. A tavaly tavasszal rendezett Szombat esti láz első szériája még közelebb hozta őket egymáshoz, hisz a felkészülés miatt immár nem csak az éjszakákat, de nappalaik minden percét is együtt töltötték. Attilában megérett az elhatározás: megkéri Petra kezét.
- A születésnapján mindkettőnket meghívtak egy medenceparti rendezvényre. Egy óvatlan pillanatban a kisujjamra húztam a jegygyűrűt, majd félrecsaltam a vízesés alá, ahol négyszemközt az ujjára húztam. - mesélte Attila.
Czenéék hagyományos lánykérést is terveztek, amelynek során az úszó édesapja elmegy a lányos házhoz, és annak rendje és módja szerint kikéri Petrát. Sőt az esküvőt is a régi szokások szerint tervezték, menyasszonytánccal és menyecskerablással. A párnak fontosak a hagyományok, ezért döntöttek úgy, hogy az esküvőig nem költöznek össze. De úgy néz ki mától közös otthonba megy haza az ifjú pár.
Kiss D.