Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
D. Tóth Kriszta felmondott az MTV-nél
NapiászOnline
2011. február 16., szerda 14:05
Az ismert tévés arc, D. Tóth Kriszta távozik a köztévétől. Egyes feltételezések alapján azért, mert nem jött ki az MTV hírigazgatójával, Élő Gáborral.

Az Index információi szerint a Magyar Televízió Híradójának egyik műsorvezetője, D. Tóth Kriszta felmondott, de távozásának oka még nem ismert. A hírolvasó 2002-ben került az MTV-hez, előtte pedig az RTL Klub híradós csapatát erősítette. 2004-től 2007-ig az MTV brüsszeli tudósítójaként dolgozott, az utóbbi években pedig hírolvasóként tűnt föl a tévé képernyőjén.

Az internetes portál természetesen szerette volna megkérdezni magát az illetékest, de D. Tóth Kriszta nem reagált az információra, csakúgy, mint az MTV sem, akik sem megerősíteni sem cáfolni nem tudták a hírt. Hivatalos közleményt még nem adtak ki.

Köztudott, hogy amióta a híradásnak megszületett gyermeke, azóta gyerekkönyveken is folyamatosan dolgozott, ráadásul egy női újság egy egész rovatot ajándékozott írásainak. Az Index feltételezése szerint az is közre játszhatott D. Tóth Kriszta távozásában, hogy hamarosan megjelenik Nagylánykönyv című újabb gyerekregénye, emellett pedig a tévé hírigazgatójával, Élő Gáborral sem jöttek ki jól.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier