Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Dammak Jázmin a tanulásra koncentrál
sajtoklub.tv.
2009. szeptember 10., csütörtök 07:43
Miss Universe Hungary 2008, azaz Dammak Jázmin újra diáklánnyá vált, ám nem gólyaként került a Budapesti Médiaintézet nebulói közé, hanem az utolsó két szemeszternek kezdett neki a szeptemberi becsöngetéssel egy időben.

Jázmin elárulta, legnagyobb bánatára két évet is halasztania kellett. Először a királynőválasztás miatt tolta el a tanulmányait, ezt követően pedig a rengeteg médiaszereplés miatt nem tudta összeegyeztetni a tanulmányait a hétköznapi teendőivel, most azonban mindent bepótol: - Nagyon szeretném végre a kezemben tartani a diplomámat, de ehhez még nagyon sokat kell tennem. Jázmin dolga nem lesz egyszerű, hiszen rengeteg pótolnivaló áll előtte, ő pedig – bevallása szerint – már kijött a gyakorlatból: - Rá kell feküdnöm a tanulásra, hiszen a kötelező tárgyi jegyek és szigorlatok mellett két nyelvvizsgát is meg kell szereznem!

A lehetőségek azonban adottak, az oktatói és a csoporttársai is segítőkészek vele, Jázmin pedig a jövőben annyi időt fordít a könyvekre és jegyzetekre, amennyit csak tud, hiszen eltökélt szándéka, hogy jövőre friss piár diplomával büszkélkedhessen.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier