Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Debreczeni Zita és milliomos kedvese újra együtt !
TV2 AKTÍV
2009. május 29., péntek 09:00
Bár, március végén úgy tűnt, hogy örökre vége Zita és szerelme között, most mégis úgy tűnik, hogy felmelegítik a káposztát.

Debreczeni Zita és párja, Kedves Ferenc másfél év után szakított, az akkori pletykák szerint egy harmadik személy miatt. Bár ezt később a modell cáfolta, de a szakítás valódi okát azóta sem tudhattuk meg és a modell nyilatkozataiból, miszerint neki most egy jó darabig nem lesz szüksége férfira, csak pusztán következtetni lehetett arra, hogy a kapcsolat nem csak elöregedett.

- Valóban voltak apróbb féltékenységek bennem, de nem hiszem, hogy túlzásba vittem volna - nyilatkozta a szakításkor Zita.

Most mégis úgy tűnik, hogy a két szerelmes ismét egymásra talált. Ugyanis Zita és Ferenc újrakezdték kapcsolatukat, mert állítólag rájöttek, hogy nem képesek egymás nélkül élni.
A pár azt nyilatkozta, hogy most még boldogabbak, mint valaha és élveznek minden együtt töltött pillanatot.

Zita persze ezúttal óvatosabb lesz és nem szeretné elhamarkodni a nagy kibékülést, ezért egyelőre, még nem költözött vissza, milliomos kedvese otthonába.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier