|
Debreczeni Zitát megerőszakolták, eladták és megölték + video
Tabu Tv
2009. november 23., hétfő 12:47
A gyönyörű modell már nem szeretnem színésznő lenni, de korábban több ilyen jellegű válogatáson is járt már, sőt kétszer kamera elé is állhatott. Mindkét filmben tragikus vége lett az általa eljátszott karakterének: az egyikben megölték, a másikban pedig megerőszakolták és eladták. A rövidre sikeredett színészi pályafutása ellenére Zita imádja a filmeket: legutóbb például a Twilightot nézte meg barátnőivel.
A szolnoki lánnyal nemrég még naptárbemutatójával kapcsolatban beszélgettünk, de most egy régi titokra derült fény: színésznő szeretett volna lenni, de valamiért mégsem jött össze a dolog. "Már nem szeretnék színésznő lenni abszolút. Volt egy casintg, ami alapján azt gondolták, hogy én ezt el tudom játszani, én pedig elvállaltam, de annyira nem hajtom ezt a dolgot" - meséli a tabutv.hu riporterének Debreczeni Zita, aki eddig két filmben szerepelt.

"Kisebb-nagyobb sikerrel domborítottam a vásznon: az egyikben megöltek, a másikban pedig megerőszakoltak és eladtak, de ez már nem most volt" - mondta el a Tabu Tv-nek adott interjújában a mostanában a fotós szakmával is kacérkodó modell, akivel Kefír születésnapi buliján találkozott az internetes sztártévé stábja.
Debreczeni Zita egyébként imádja a filmeket: legutóbb pont az interjú előtt nézte meg a barátnőivel a Twilightot."Van olyan barátnőm, akit borzalmasan mélyen meghatott a film, de én ezt a dolgot azért nem éreztem annyira át. Lehet, hogy nem vagyok annyira romantikus lelkületű, mint amennyire az a film az" - tette hozzá a Tabu Tv videójában Zita, aki Dukai Reginával együtt szívesen részt vett volna a film szereplőválogatásán.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Sugarbird, Horváth Éva, Zimány Linda, Bock József, Bódy sylvy, Felly K, VV Vera, Király Viktor, Szecsődi, Debreczeni Zita, szépség, gyerekkor, modell, fotós, diploma, párkapcsolat, per, Dukai Regina, sugarbird, turkáló, kollekció, Szabó Zsófi, Devreczeni Zita, Jóban Rosszban, fotózás, hó, buli, tavasz, snowattack, Civergirls, bódi szilvi, debreczeni zita, divat, Iszak Eszter, Viva Tv, állatvédelem, Olaszország, Bódy Sylvi, sztárok, Tóth Gabi, Bebe, Kasza Tibi, gardróbfrissítés, Glamour, Lakatos, ada, ruha, glamour, aréna pláza, VV Gergő, celebek, hódítás, weisz fanni, debreczeni zita, katalógus, rubint réka, dukai regina, bemutató, búvár, úszó, érem, bajnokság,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|