|
Delhusa: Cini nem tudja mit tettem érte!
NapiaszOnline/Sacy
2011. március 26., szombat 15:15
7 millió Ft-ot bukott Delhusa Gjon Ciniért. Most Dél-Indiából tért vissza, ahol nem először lelki gyakorlaton vett részt. Végül a Frizbi színpadán baráti puszival, öleléssel békült ki a két énekes.
"A véremet adtam, rá voksoltam." Gjoni megvédelmezte Cinit, amikor senki nem állt mellé, börtönbe került, majdnem mindene elúszott. "Támogatókat, szponzorokat kerestem, hogy segítsük ki Cinit a bajból." Hűséges barátként rendszeresen látogatta a börtönben. A gyerekét, állatait szerette volna biztos tető alá helyezni, hogy legyen, ahová kijöjjön majd. "A művészeket gyakran húzzák bele rossz üzleti dolgokba, mert ehhez általában nem értenek. A fénykorukban megszerzett jövedelmek így gyakran elúsznak." Sajtó, televízió, fellépés a Sportcsarnokban: mind Gjoni barátságát dicséri, bár Cini elpártolt később tőle. "Egyetlenegyszer nem mondta Zalatnay, hogy köszönöm."
"Nem tudtam, hogy ezt tette értem, fél információkat kaptam, nem tudtam lereagálni a helyzetet. Jóban voltuk, de nem voltunk közeli barátok." – mondta Cini Hajdú Péternek a Frizbi című műsor felvételén. Ebben az időben Gjoniról azt terjesztették, hogy nem a segítő szándék, a több évtizedes barátság, hanem a népszerűség hajhászása vezérelte, amikor hírt vert körülötte, "harcolt a megmentéséért."
Elmaradt a koncert, rövid volt a promóció, két év kihagyás után kellett volna Cininek kétórás koncertet adnia a Papp László Stadionban. Gjonit nem hívta meg Cini a születésnapjára, sokan megtámadták. "Saját magamat veszélybe sodortam. Erről nem tudtál!" Az igazi barát pénzt (7 millió Ft), időt, fáradságot nem sajnálva rótta a köröket, hogy előteremtse barátnőjének a nyugodt élethez való anyagi fedezetet és visszaszerezze számára az énekes szakma és a közönség szimpátiáját. Cini megtörtnek látszik, biztosan óvatosabb lesz a jövőben emberi és üzleti kapcsolataiban, persze, tönkrement hitelezőin ez már nem segít. A teljes interjút a Frizbi vasárnap esti adásában láthatják.
Eddigi hozzászólások:
| Maninmask Mask - 2011-03-27 16:35:10 |
Hát eza Cini sem egy apáca az már fix
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Zalatnay, kölcsön, bíróság, őrizet, zalatnay sarolta, cini, hitel, pénz, árverés, hitelező, elhunyt, Szenes Iván, zalatnay cini, Zalatnay sarolta, Balázs klári, korda györgy, sarolta, zalatnay, frabato, zambo, jimmy, tabani, gyozike, Zalatnay Sarolta, retro, táncdalfesztivál, Hoffer, FLM, Táncdalfesztivál, ZalatnayCini, RáczGergő, ZalatnaySarolta, NagyFeró,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|