|
Dér Heni nem szeretne képviselő lenni
NapiászOnline/Valner Marietta
2011. március 09., szerda 15:35
Dér Henit már csak két vizsgaidőszak választja el attól, hogy kézhez kapja politológus diplomáját, amivel tervei szerint majd a határon túli magyarok érdekeit is képviselné.
A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők, és azokat elvégzők közül már csak kevesen állnak meg egy diplománál, és nincs ezzel másként a Sugarloaf zenekar énekesnője, Dér Heni sem. Első diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte kommunikáció és médiatudomány szakon nagyjából másfél éve, a második diplomájából pedig már csak egy év van hátra. Elmondása szerint azért is adta ismét tanulásra a fejét, mert manapság már nagyon nehéz megélni zenészként itthon, és több lábon szeretne állni.
„Jelenleg a Pécsi Tudományi Egyetemre járok politológia szakra, de nem tervezek nagy politikusi karriert befutni. A zenész szakmából ma Magyarországon már nagyon nehéz megélni, ráadásul rengeteg minden érdekel. Az induló szakok között volt a politológia is, ami felkeltette a figyelmem, ezért úgy gondoltam, hogy megpróbálom. Maximalista vagyok, mindig arra törekszem, hogy a lehető legjobban teljesítsek, de az első félévet nagyon megszenvedtem. Rengeteg hiányosságom volt magyar történelemből, ezért duplán annyit kellett tanulnom, mint a többieknek, de végül be tudtam hozni a lemaradást. Belerázódtam a tanulásba, mert nagyon érdekelt. Ha elvégzem az egyetemet, nem mint politikus, vagy képviselő szeretnék érvényesülni, hanem a határon túli magyarok érdekeit szeretném képviselni valamilyen formában, hiszen így a szülőhazámat is tudnám kötni a munkámhoz.” – mesélte a NapiászOnline-nak Dér Heni, aki azt is elárulta, hogy a vizsgákra gyakran a turnébuszban kell tanulnia.
„Az az érdekes, hogy a zenekart inkább vidékre hívják koncertezni, ezért rengetegszer előfordult már, hogy a tananyagot a turnébuszban kezdtem el olvasgatni. A fiúkra ilyenkor természetesen nem parancsolhatok rá, hogy maradjanak csöndben, de azért amennyire lehet, toleránsak vagyunk egymással. Ha szorít az idő, koncertezni kell, akkor előfordul, hogy kérek egy külön öltözőt, addig is tudjak tanulni, de volt már olyan is, hogy megkértem őket az ajtó előtt sörözzenek. Szerencsére nem volt még ebből konfliktus, hiszen ők is megértik, hogy kevés időm marad a tanulásra. Nyáron a leghúzósabb, amikor vizsgáim vannak és koncertek, hiszen többször is előfordult már, hogy egy délelőttre pakoltam a vizsgáimat, majd Pécsről mentem Budapestre, mert ott találkoztunk, és vidékre indultunk koncertezni. Természetesen ezt nappali tagozaton nem lehetne bírni, de mivel levelezős vagyok, ezért havi 2-3 napot kell csak lent lennem.”

A rengeteg rohanásnak azonban megvan az a veszélye is, hogy az ember könnyebb megoldásokhoz folyamodik. Dér Heni bizony bevallotta, már arra is volt példa, hogy kipróbálta a puskázást. ”A legtöbb vizsgám szóbeli, ezért nehéz lenne ott puskázni. Azt szokták mondani, hogy az írásbeli vizsga az arany, hiszen ha nem bonyolult matekpéldákról van szó, akkor mindent át lehet másolni.” – újságolta az énekesnő, aki elárulta, már tudja a diplomamunkája témáját, de az államvizsgától sokkal jobban fél.
Eddigi hozzászólások:
| vajdasag - 2011-03-10 07:51:30 |
Drága kicsi vajdasági lány! Gratulálok a tanulmányaidhoz és a sikereidhez! Továbbra is legyél büszke származásodra, mint ahogy mi is büszkék vagyunk rád! Már igy is sokat tettél a vajdasági magyaroknak azzal, hogy sok fiatal példaképként tekint rád. Reméllem munkásságoddal eléred hogy a magyar embert ne különféle jelzőkkel illessék hogy határon túli meg erdélyi stb. hanem a magyar ember mindenféle hozzáadott szó nélkül egyszerűen csak MAGYAR legyen bárhová is húzták meg annak idején a határokat!
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Sugarloaf, Szervusztok celebek, Dér Heni, hideg, hajléktalan, kutyák, rászoruló, Vajdaság, karácsony, ünneplés, állatkínzás, dér heni, sugarloaf, bajusz, borotva, szakáll, férfi, szerbusztok celebek, klip, zene, taburádió, dj szeifert, énekes, gyerek, kutya, ganxsta zolee, keresztes ildikó, bebe, tóth szabi, megasztár, x-faktor, cigaretta, dohányzás, betegség, czanik, dér, edzés, Dér heni, gólyatábor, unibet, poker, majka, der, heni, vasarnap, elodonto, debreczeni, zita, póker, milliomos, szerbia, kisfiu, gyerekvallalas, DérHeni, Megasztár, SomlóTamás, Lgt, sztárportré, KeletiAndrea, OroszBarbi, vitorlázás, Karda Bea, Sugarloaf, Tóth Szabi, Dér Heni,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|