|
Détár Enikő szívesen találkozna egykori neveltjével
2007. május 16., szerda 10:55
Détár Enikőnek ma már akár egy felnőtt neveltfia is lehetne. A színésznő ugyanis érettségi után egy intézetben dolgozott nevelőként, és ott annyira szívéhez nőtt egy fiúcska, hogy kis híján örökbe fogadta. Enikő mindössze három hónapot töltött a gyermek és ifjúságvédő-intézetben. Tihamérra, a négyesztendős kisfiúra azonban a mai napig sokat gondol.
Amikor az első felvételi próbálkozásom nem sikerült a Színház- és Filmművészti Egyetemre, egy intézetben helyezkedtem el, ahol az állami gondozott és törvénysértő gyerekeket neveltek – emlékezett a színésznő. – Elég éretlen voltam még a feladatra, hiszen alig múltam 18 éves. A kamaszok ki is használtak rendesen, palira vettek.

Kölcsönkértek, én pedig szívesen adtam. Éjszakára rájuk kellett volna zárnom a hálót, de nem tettem meg. Cigiztek, és én azt is megengedtem. Egyszer például este kilenc órakor, amikor éjszakára egyedül maradtam velük, még a konyhát is kinyitottam nekik, mert azt mondták: éhesek. A nálam lévő kulcsokat azonban 3-4 kamasz ellopta, amikor elaludtam kifosztották a ruharaktárt, megszöktek, és sok pénzt is elvittek. Így ért véget ott a pályafutásom – árulta el a Reflektor műsorvezetője, aki azóta is sokat gondol erre az időszakra. – Volt egy négyéves kisfiú, Tihamér. Őt örökbe akartam fogadni, de az édesanyám nem engedte. Szívesen találkoznék ma vele, sokszor eszembe jutott azóta, és hogy mi lett volna, ha mégis magamhoz veszem.
Radics József
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Détári, HLSZ, év edzője, jóban rosszban, détár enikő, csillagkút, forgatás, Détár Enikő, Zsigmond, számítástechnika, divat, frizbi, szanatórium, pihenés, détári lajos, ftc, felix, holczer, Détári Lajos, NBI, labdarúgás, FTC, fésűs nelly, dívák, betegség, delhusa gjon, születésnap, liptai claudia, gesztesi károly, verdák, Détár, Rékasi, nyaralás, összeomlás, rékasi károly, szili katalin, állatvédő, állatkínzás, kutya, Rékasi károly, anyák napja, vers, való világ, ladinek judit, smink, elhízás, túlsúly, fesztivál, karcsú, egészség, lui padre, varázs, jós, látó, celeb, színház, Rékasi Károly, Wass Albert, foci, dzsudzsák, détári, nyilas,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|