|
Dj Szatmári remixelte Szűcs Judit dalát
RTL Bulvár
2009. december 03., csütörtök 14:00
Az énekesnő Táncolj még című dalát dolgozta fel Szatmári István. Az ismert lemezlovas ritkán készít remake-et, ám nemrég úgy döntött, megpróbálkozik ezzel a műfajjal is.
Saját dalát is leporolta Szatmári. A Jucussal közösen elkészített Súgj egy titkot című dalnak is elkészül a 2009-es remixe, de nemrég nagyobb fába is belevágta képzeletbeli fejszéjét a nyíregyházi DJ. A Diszkókirálynőnek becézett Szűcs Judith talán legnagyobb slágerét, a Táncolj még!-et formálta át.
Szatmári István azt mondja, eddig mindig saját dalokkal jelentkezett, így ideje volt már valami újat is kipróbálni. Ezt a dalt pedig egyébként is szereti a közönség.
– A fellépéseimen mindig van egy retro blokk, ami általában ezzel a dallal indul. Akármerre járunk a Táncolj még!-et a közönség lelkesen énekeli – mondta a lemezlovas.
A dal egyébként 1978-ban íródott Szűcs Judith nagysikerű lemezére, a szöveget és a dallamot is Delhusa Gjon szerezte. Szatmári ugyan tartott egy kicsit attól, hogy nem fog tetszeni a szerzőnek az ő változata, ám végül megnyugodhatott, mert Delhusa megadta az engedélyt az átdolgozásra.
– A magyar diszkó korszak talán egyik legelső daláról van szó, amihez öröm volt „hozzányúlni”. De a jövőben lesznek új nótáink is, amelyek stílusa másabb lesz, mint az eddigiek voltak. Szeretnénk a korral haladni! – tette hozzá Szatmári István.
Az, hogy milyen retró dalok jönnek még a lemezlovastól egyelőre maradjon titok. Annyit azonban már most elárulhatunk, készül még egy-két meglepetéssel Szatmári.
Saját dala, a Miért őt klipje is a rajongók tetszését váltotta ki. A videó érdekessége, hogy az a Pásztor István rendezte, akit a zenerajongók inkább az Alvin és a mókusok frontembereként ismernek.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
KEK, Fradi, kézilabda, Viborg, bölcsőde, díj, gondozás, cafeteria, kormány, bkv, kábellopás, tolvaj, térítési díj, emelés, drágulás, Réti Nóra, megasztár, szűcs ádám, válság, lomtalanítás, I., V., guberálók, turkálók, havazás, repülőtér, forgalom, fennakadás, Avon, mellrák, Zséda, csonka András, Gyurcsány, frakció, Demokratikus koalíció, foci, debrecen, dvsc, ózdi kettős gyilkos, ítélet, fegyház, bűnügy, jótékonyság, talmácsi, bebe, kustánczi lia, hajas, hőség, riadó, strand, fellegi tamás, atomenergia, eu, mintaprogram, közmunka, Gyöngyöspata, rendelet, női, Szűcs, alves, kis károly, dzsudzsák, futball, ftc, pápa, európakupa, dragóner, zp, rio, bezár, panasz, zöld pardon, önkormányzat, országzászló, spanyol, kek-döntő, mezei richárd, pick szeged, Csillag születik, Plazma, Szirota Jennifer,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|