|
Dobálni nem bűn
MTI
2008. június 12., csütörtök 07:35
Elutasította a Budapesti Corvinus Egyetem feljelentését a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Microsoft-vezért tojással dobáló férfi ügyében. Az ügy előzménye, hogy tojással dobálta meg egy fiatalember Steven Ballmert, a Microsoft vezérigazgatóját május 10-én Budapesten, a Corvinus Egyetemen; a szoftveróriás vezetője a Te változtatod meg a világot című előadását tartotta. Beszéde alatt a nézőtéren felállt egy fiatalember és angolul kritizálta a Microsoft és a magyar kormány közötti megállapodást. Ezt követően tojásokat vett elő és megcélozta a Microsoft-vezért. A Budapesti Corvinus Egyetem Rektori Hivatala levélben tett feljelentést garázdaság miatt a IX. kerületi rendőrkapitányságon, a rendőrség azonban elutasította a feljelentést, arra hivatkozva, hogy a közszereplő kritizálható, és a tojásdobálás belefér a véleménynyilvánítás szabadságába. A Fővárosi Főügyészség egy korábbi határozatában már felhívta a figyelmet arra, hogy a kizárólag tojással történő dobálás nem meríti ki az erőszakos elkövetés tényállási elemének fogalmát. A Büntető törvénykönyv (Btk.) szerint azonban a garázdaság megállapításának feltétele, hogy az elkövető erőszakosan tanúsítson kihívóan közösségellenes magatartást, amivel másokban megbotránkozást, riadalmat kelt. A tojásdobálás - a Fővárosi Főügyészség korábbi állásfoglalása szerint - legfeljebb tettleges becsületsértésnek tekinthető, az elkövetőt pedig magánindítványra lehet büntetni.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|