Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Dobrády Ákos: Sosem késő elkezdeni
Bizsopress
2009. december 15., kedd 13:30
Ákos felnőtt fejjel vágott bele a nyelvtanulásba, és rögtön a mélyvízbe ugrott: szinte teljesen kezdő volt, amikor beiratkozott egy londoni nyelviskola 3 hónapos intenzív nyelvtanfolyamára, amelyet hihetetlen kitartásának köszönhetően középfok körüli nyelvtudással zárt.

Az egykori TNT énekes azt mondja, jelenlegi tudása még igen messze áll a tökéletestől, de a célja az, hogy folyékonyan, gondolkodás nélkül tudjon angolul társalogni. - Immár 5 éve foglalkozom az angoltanulással, 2005 januárjában iratkoztam be egy londoni nyelviskolába, ahol mindamellett, hogy 3 hónapig anyanyelvi környezetben voltam, remek tanárok segítették a csoportok munkáját. Szerencsém volt abban is, hogy rajtam kívül nem volt magyar hallgató az iskolában, így ha akartam volna se tudtam magyarul beszélni – mondta el  Dobrády Ákos, akinek idehaza szoros napirendje miatt esélye sem volt arra, hogy csoportos nyelvórán vegyen részt.

Az énekes azonban az első külföldi tanfolyam után úgy döntött, mindenképpen szeretné szinten tartani jelenlegi tudását, sőt ha van rá esély, akkor fejlődni is akar. Mázlija volt, mert sikerült ehhez jó tanárt találnia. - Sikerült egy olyan anyanyelvi tanárral megismerkednem, aki maximálisan alkalmazkodott hozzám, és észrevétlenül gyakorolta velem az angolt. Együtt jártunk szórakozni, konditerembe, vagy csak lógtunk együtt mindenfelé és egész nap angolul beszélgettünk – avatott be nyelvtanulási titkaiba Ákos

Az énekes kétszer járt Londonban, egyszer pedig az Egyesült Államokban. Minden alkalommal a nyelvtanulás vezérelte. Annyira eltökélt volt, hogy kinntartózkodása alatt nem szállodákban lakott, hanem családoknál szállt meg. Így továbbfejlesztette nyelvtudását, és az iskolán kívül is tanult. Ákosnak itthon kevés ideje marad a nyelv gyakorlására. Épp ezért ha van rá módja, akkor rengeteg angol nyelvű könyvet és újságot olvas, és a filmeket is eredeti nyelven nézi.

- Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a legmagabiztosabbnak a hallás utáni értésemet érzem. Persze az elején nem volt ilyen könnyű. Először magyar, majd angol felirattal néztem a filmeket és sorozatokat, majd fokozatosan álltam át arra, hogy felirat nélkül, eredetiben nézzek mindent – tette hozzá a magazinnak Dobrády Ákos. Az újabban Emiliával dolgozó énekes azt ajánlja mindenkinek, hogy ha van rá módja, akkor menjen külföldre nyelvet tanulni. Szerinte már egy kéthetes tanfolyamon is látványos fejlődést lehet elérni, amiből később még sokat profitálhatnak a tanulók.

Eddigi hozzászólások:
 zolcsi - 2009-12-15 14:22:32
  hát azt azért nem hiszem el, hogy amikor utazott családoknál szállt meg, azt meg hogy csinálta volna? bekopogott és megkérte a családokat, hogy had aludjon ott, mert ő a dobrády ákos?! :D:D:D
 dorka - 2009-12-15 15:58:38
  haha, ja tényleg az azért úgy elég komoly lenne:)) de biztos úgy értette, hogy ismerősöknél vagy ismerősök családjánál szállt meg.
 kim - 2009-12-16 05:29:56
  Nem találok szavakat ... imádom !!!! Puszi Ákos!!! Sok boldogságot!!!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier