Kevesen tudják, hogy Dolák Saly Róbert évekig biológia-rajz szakos tanárként dolgozott. A humorista tanítványa volt ráadásul az a Rábaközi Andrea, aki komoly modellkarriert futott be.
Általános iskolában tanította Dolák-Saly Rábaközi Andreát, aki kellemes emlékeket őriz biológiatanáráról.

– Szerettünk, mert jó fej volt. Az egyetlen problémát az okozta, hogy ha nem figyeltünk, krétával dobált minket. És a nevünkre sem emlékezett, csak ránk mutatott: Te, gyere ki felelni! Te maradj csendben! – elevenítette fel emlékeit a NÉVshowR felvételén Rábaközi, aki egy adag krétával ajándékozta meg a humoristát. A modell sokáig nem tudott arról, hogy egykori tanára milyen pályára lépett, míg jó néhány évvel ezelőtt a barátnőjével együtt nézte a tévét, melyben feltűnt Dolák-Saly. – A barátnőm felkiáltott: Nézd, ez nem a bolond biológia tanárunk?! Ő volt – mondta nevetve az egykori modell.
Boborján nem tagadta, hogy nagyon kellemes emlékek fűzik tanáréveihez, hiszen fiatal oktatóként a felsős lányok kitűntető figyelmét élvezhette. – Kár, hogy bizonyos paragrafusok szóltak az ilyen esetekre. Szép évek voltak azok!
Varga Viktória