Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Dósa Matyi Szolnokra költözött
netbulvar.hu
2008. június 24., kedd 11:00
A Barátok közt egykori szereplője, Dósa Matyi Szolnokra kötözött. A fiatal színész az RTL Klub Reggeli című műsorában árulta el a jövőre vonatkozó terveit.

Dósa Matyi körül minden megváltozott. A fiatal színész saját elhatározásából lépett ki Magyarország legnépszerűbb sorozatából, a Barátok köztből, amiben Tóni szerepében meghódította a hazai nézőket. Matyi azóta elkészített egy önálló lemezt is, ami a napokban jelent meg, de ezen kívül még egy nagy változás történt az életében: elköltözött.

 

 

 

 

Dósa Matyi jelenleg Szolnokon él, egy színészlakásban. A fiatal tehetség elárulta, mi az oka a nagy változásnak:
"Mikor kiléptem, tudtam, hogy mit akarok csinálni, de konkrét ajánlatom nem volt. Aztán találkoztam Balázs Péterrel, akivel korábban dolgoztam már együtt, ő meghívott a Szolnoki Színházba. Nagy feladatok és főszerepek várnak rám a következő évadban. Például eljátszhatom Rómeót, ami nagy kihívás."
Matyi végre azt csinálja, amit igazán szeret, bár sok mindenről kellett lemondania ezért. Barátnőjével nem bírták a távkapcsolatot, így a Barátok közt egykori Tónija újra szabad, és most csak a munkájának él.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier