|
Drogos volt Helen Mirren
Független Hírügynökség
2008. szeptember 02., kedd 08:45
Helen Mirren, a "Királynő" című film Oscar-díjas angol sztárja beismerte, hogy partik előtt rendszeresen használt kokaint a nyolcvanas évek közepéig. A 63 éves színésznő a GQ című férfimagazin októberi számának nyilatkozott bulizási szokásairól.
Mirren a kokózással akkor hagyott fel, amikor 1983-ban megtudta, hogy az akkor frissen elfogott náci Klaus Barbie is benne volt a Dél-Amerikából induló kábítószer-üzletben. A férfi az SS egyik vezetője volt, aki a "lyoni hentes" néven híresült el, miután személyesen kínzott meg több ezer foglyot. A második világháború után elfogásáig több dél-amerikai országban is élt, majd Franciaországban állították bíróság elé és börtönben érte a halál 1991-ben.
A 2003-ban lovaggá ütött brit színésznő saját bevallása szerint soha nem vitte túlzásba a kábítószerszedést, de "igen kedvelte" a kokaint. Amikor azonban Barbie elfogásáról olvasott a lapokban, megértette, hogy az ő "csíkja" teljesen egyértelmű kapcsolatban állt a náci meggazdagodásával és soha többé nem nyúlt a droghoz.
Mirren elmondta azt is, hogy utálja a marihuánát, az LSD-t pedig egyenesen rémisztőnek találta.
A sztár a lapnak beszámolt arról is, hogy bár nem tartja monarchia-pártinak magát, a királynőt igenis csodálja, amiért példásan él egy olyan életet, amit sohasem akart és nem ő választotta.
A szinésznő és a brit uralkodó az idei ascot-i derbin találkozott először, és a film helyett a lovakról folytattak egy rövid eszmecserét.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|