Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Edda Művek: újratöltve
NapiászOnline/Ignácz Dalma
2011. oktober 25., kedd 15:38
Az 1970-es évek rockzenei életének nagyágyúi október 29-én újra a kör közepén csapnak a húrok közé a Népstadionban.

A 35 éve töretlen sikerű rock zenekar az ó-izlandi viking mitológiából kölcsönözte a nevét, és nem titok, hogy a Piramis előzenekaraként debütáltak először 1978-ban a Budai Ifjúsági Parkban. Pataky Attila frontemberként vezényelte az akkori formációt, ami 1983-ban bomlott fel.

Az első, 1980-ban megjelent nagylemezzel és a 2006. februárjában kiadott „A szerelem hullámhosszán” című albummal együtt összesen 29 lemezt adtak ki és ezen felül megszámlálhatatlan válogatás- és mixalbumon is szerepel a zenekar.

A magyar zenei paletta számos kiválóságával dolgozott már együtt az Edda: többek között az Elvarázsolt Edda dalok című albumon működik közre Ákos, Keresztes Ildikó és az Animal Cannibals is. A gyémántalbummal is büszkélkedhető Pataky Attiláék fülbemászó balladái méltán járták be 35 év alatt kis hazánk színpadait.

A Szeretünk téged címet viselő nagyszabású koncert az Edda Művek eddigi pályafutásából merít, egészen az indulástól, napjainkig. Hatalmas slágerparádéra számíthat minden kedves vájtfülű. A miskolci fiúk- csak úgy mint minden koncertjük alkalmával- hangjegyeket csempésznek a szívekbe, és dallamokat a talpakba.

 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier