|
Éden Alíz mellett nem feküdt olyan pasi, akit szeretett volna + video
Tabu Tv
2011. július 28., csütörtök 12:19
Alíz volt a legnagyobb vesztese az Éden Hotelnek, hiszen míg a szerelmet kereste és választotta, sorozatosan átverték. A sztártévének elárulta, hatalmasat csalódott a játékosokban.
"Túlzás lenne azt mondani, hogy celeb lettem az Éden Hotel után. Szakítok időt a bulizásra és a partikra és persze, hogy találkozom a többi Édenessel. Igazából olyan sokat nem változott az életem, csak zsúfolt lett. Az elején folyamatosan néztem a régi felvételeket, de az iskola miatt abba maradt. Az első egy-két héten döbbentem rá arra, hogy milyen naiv vagyok, és hogy ennyire áttudtak engem verni, ráadásul olyanok, akikről nem is hittem volna, hogy így egyenesen a szemembe tudnak hazudni." – mesélte a tabutv.hu riporterének Éden Alíz, aki örült annak, mikor Szöszi bejött az Édenbe.
"Három-négy hét után jött be a Szöszi és hát vele volt egy kis etye-petye. Sokszor szenvedtünk ilyen szeretethiányba, mármint lányok. Nagyon örültem neki, hogy bejött és úgy kezelt, mint egy nőt, tehát bókolgatott nekem, de csókolózáson kívül semmi nem történt. Sajnos azért nem történt az ami, mivel Szöszi nagyon kifordult magából és már az is rossz volt, hogy mellettem feküdt." – számolt be a Tabu Tv riporterének Alíz, aki irigykedve nézte a többi lányt, akinek azért csurrant cseppent valami.
"Szakítás után mentem ki az Édenbe és kalandokat kerestem, sajnos eredménytelenül, mivel a fiúk elvoltak ez elől zárva. Sajnálattal néztem, hogy a Szandrának összejött csomó sráccal, aztán a Nikivel is összejött evvel-avval. Szerencsére mindenki jól érezte, sajnos nem mindenkinek sikerült." – meséli a videóban Éden Alíz.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Éden Hotel, Éden Alíz, éden hotel, éden alíz, niki, csók, sör, vv zsófi, stereo 2.0, kis hegedűs réka, mixer, Horváth Éva, Éden Hotel 2, karácsony, ajándék, éden niki, éden szandi, férfi, vv jerzy, szem, műtét, klinika, éden szandra, dubai, menhely, Paksi Tímea, Kis Hegedűs Réka, Metzker Viki, éden kriszta, rádió, detti, pelenka, müller attila, kefir, horváth éva, peru, utazás, repülő, béka, Bencsik Tamara, Eurovízió, Kökény Attila, nagylemez, futball, pénz, foci, török ferenc, büdzsé, charlie, sheen, ashton, kutcher, bírkózás, vb, Struhács György, sport, csalódás, fazekas, atlétika, magasugrás, hétpróba, vv éva, telefonszám, fotózás, párkapcsolat, férfimagazin, szerelem, kim, cattrall,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|