Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Éder Krisztián nem utazik BKV-val
NapiászOnline/Valner Marietta
2011. január 19., szerda 15:25
Éder Krisztián ha teheti, akkor inkább elkerüli a BKV járműveit, hiszen mint mondja, sajnos sokan felismerik és inkább nem keresi a konfliktusokat.

Éder Krisztiánnak, azaz SP-nek nincs könnyű dolga, hiszen a rajongók mellett bizony az ellenlábasokkal is meg kell küzdenie. Az énekes szerint teljesen természetes, hogy felismerik az utcán, hiszen ez azzal jár, amit csinál, ám már többször is akadt dolga olyan emberekkel, akik fényes nappal a BKV járatain kötöttek bele.

„Egyrészt idegesítő, ha felismernek, másrészt ezzel nem tudok mit csinálni, hiszen ez azzal jár, amit csinálok. Elég sok konfliktusba keveredtem már a BKV járatain. Például volt egy olyan eset, amikor a haverokkal elmentünk bulizni, és mondtam, hogy ne menjünk villamossal, mert tuti gáz lesz, és belém fognak kötni. Ők állították, hogy nem lesz semmi baj. Három-négy megálló múlva persze odajöttek vagy nyolcan, belém kötöttek, majd hívták még a húsz haverjukat, és szabályosan kialakult egy tömegverekedés. A villamos megállt, mi pedig ahogy tudtunk, leszálltunk.” – mesélte az énekes a NapiászOnline-nak, aki manapság már a saját autójával közlekedik.

„Nagyjából három hónapja vettem meg az első autómat. Régebben nagyon sokat taxiztam, de mér nagyon sajnáltam arra a pénzt. A jogsit már 17 évesen megcsináltam, ezért otthon, Sopronban gyakran kölcsön kértem a szüleim autóját. Persze nem szívesen adták oda, ezért a leggyakrabban ott is inkább buszoztam.”

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier