Rákóczi Feriék ismét botrányt robbantottak ki: csúnyán egymásnak ugrasztották Kiszel Tündét és Majkát, miután kiderült: a bulvárkirálynő nem szeretne Majka műsorában szerepelni.
Rákóczi Feriék ismét botrányt robbantottak ki a Danubius Csiliben. Kicsi Réka - a műsor állandó szereplője - a napokban felhívta Kiszel Tündét, hogy megviccelje, Tünde ekkor elmondta, hogy éppen ügyvédhez siet, mert egy tévéműsor adásba kerülése ellen gyűjt aláírást.
Feriék erről a hallgatókat is informálták, ezért egymásnak ugrasztották a két érintettet: Kiszel Tündét és Majkát. Az adásból kiderült: Kiszel Tünde vendége volt egy új tévéműsornak, melyben Majka a műsorvezető, ezt azonban még nem került adásba.
Tünde szerint csúnya és bántó megjegyzésekkel illeték őt a műsorban szereplő gyerekek, amit viszont nem önszántukból tettek. „Nem felel meg a valóságnak, hogy a gyerekek kérdeztek, mert füles van a fülükben és kényszerítették őket bizonyos kérdésekre, tehát nem a saját gondolatukat közvetítették.” – mondta Kiszel Tünde, aki jelenleg ezért aláírást gyűjt a műsor ellen.
Szerinte nemcsak ő háborodott fel, sőt azt is elmondta, hogy ő bizony a kritikát is bírja, de hogy vén nyanyának nevezték, azt kikérte magának. Majka egész máshogy gondolja a dolgot. Szerinte az eddig általuk vendégül látott 26 sztár közül csak pár embernek volt problémája a műsorral, így például Kiszel Tündének és Karda Beának.
Rákóczi Feriék hiába próbálták csitítani a két felet, egymás szavába vágva, mindketten a saját igazukat bizonygatták. Feri határozottan közölte, hogy kiveszik adásból őket, mert egyébként másnap estig csak hadakoznának, és ezzel le is zárta a vitát.