|
Együtt nyaralt Dukai Regina és Debreczeni Zita
RTL Bulvár
2009. július 12., vasárnap 06:53
A két modell hat éve ismerkedett össze, azóta mindenhová elkísérik egymást, legyen az celebparty vagy konditerem - most volt azonban az első alkalom, hogy együtt nyaraltak a szépségek.
2003-ban Debreczeni Zita és Dukai Regina is ezüstlány akart lenni, ezen a megmérettetésen találkoztak először. Regina úgy gondolta akkor, hogy Zita fog nyerni - mégis a szőkeség győzött. Aztán összeköltöztek fél évre. Most éppen Egyiptomból tértek haza: sokan mondták előtte nekik, hogy az út egy hosszú barátság végét jelenti majd. Bár beismerik, hogy az összezártságuk alatt voltak kisebb viták akörül, hogy mikor menjenek aludni, mégis jól jöttek ki a nyaralásból. Olyannyira, hogy már a következő nyaralást tervezik már a lányok!
"Regina kitalálta, hogy szeretne elvonulni egy hétre, és azt mondtam, hogy rám is rám fér ez a pihenés. Ketten még soha nem voltunk, itt volt az ideje." - nyilatkozta Zita az RTL Bulvárnak.
"Semmi probléma sincs egyikünk magánéletében sem. Mindketten párkapcsolatban élünk, s boldogok vagyunk." - mondta Dukai Regina, amikor a kapcsolataikról faggatták őket. Debreczeni Zita is hasonlóképpen nyilatkozott: "Én megtartom a magánéletemet magamnak, mert szeretem, ha a magánéletemet csak én és a párom éljük meg."
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Dukai Regina, kifutó, sugarbird, modell, Dukai regina, lesőharcsa, bad boyz, dukai, regina, debreczeni, zita, hungaroring, roszbarbara, dukairegina, gyor, palackposta, parlament, DukaiRegina, divat, énekesnő, halak, pár, pizsama, alvás, kolbász, CoolTV, DebreczeniZita, Ada, Debreczeni zita,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|