Vészesen lesoványodott élete utolsó hónapjaiban Szakácsi Sándor. Fájdalmai ellenére azonban az utolsó pillanatig dolgozott. Hosszú betegség után, 54 éves korában, tegnap meghalt a Jászai Mari díjas színészóriás.
Élete utolsó hónapjában még forgatott
- Februárban még játszott - mondta Bartos Zsóka a Pesti Magyar Színház sajtóreferense.
- Tudtuk, hogy nagyon beteg. Lesoványodott és gyengélkedett. Bekövetkezett az elkerülhetetlen. Saját halottunknak tekintjük, temetéséről mi gondoskodunk.
Szakácsi Sándor nem csak a színpadon volt sikeres. - Velem dolgozott utoljára egy Hatvany Balázs által rendezett filmben - emlékezett vissza Dörner György. - A film még nincs kész, és ő már nincs köztünk. Ott voltam az utolsó színházi bemutatóján is, a Szeretlek, Fény! című darabon. Az, ami ott történt, nem evilági. Ő egy Istentől meglátogatott ember volt! Gőzerővel dolgozott az utolsó napig, pedig már látszott rajta a betegség. A folyamatos terápia nagyon legyengítette, de szinte sosem beszélt róla, nem panaszkodott, nagyon szemérmesen kezelte a helyzetet. Szakmailag olyan volt, mintha semmi baja se lenne.

A Napi Ásztól tudta meg a szomorú hírt Eszenyi Enikő is, akit éppen egy ruhapróba közepén sikerült elérnünk. - Hát most leülök a székre! - mondta. - Nagyon szerettük őt mindannyian. Fantasztikus színész volt. Én még főiskolás voltam, mikor egy színházban játszottunk. Mindig csodáltam őt a zsenialitása miatt.
Redford és Reno hangja
Szakácsi Sándor hangján szólalt meg Steven Segal, Jean Reno és Robert Redford. De ő adta a magyar hangját Magyarország legnézettebb sorozatának főszereplőjének, dr. House-nak is.
- Bizonyos számú részt előre szinkronizáltak, az még az ő hangjával megy le. De, sajnos a többi részben már pótolnunk kell őt - tudtuk meg Rényi Ádámtól, a TV2 PR csoportvezetőjétől. Szakácsi jellegzetesen bársonyos hangján kívül hatalmas szerepekkel is megajándékozott minket. Olyan filmekben játszott, mint a Hatásvadászok, A Szent Lőrinc folyó lazacai, vagy az Illatos út a semmibe. Legfontosabb szerepei a Csongor és Tünde, a Liliomfi, az Úri Muri, és megszámlálhatatlan Shakespeare dráma.
Petik Linda