Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Éliás Jr. hálás Gombinak, amiért ismertté tette dalát
Tabu Tv
2011. március 10., csütörtök 08:50
Éliás Jr. bevallotta, Gombi miatt nagyon sokszor leült a tévé elé, hogy megnézze a Való Világ összefoglalóit, hiszen rendkívül hálás a fiúnak, amiért egyfolytában az ő dalát dúdolta.

A VV Gombi által újra ismertté tett Jól vagyok című nótát már több mint ötszázezren nézték meg az egyik videómegosztó portálon.

Éliás Jr. szerint egy isteni szerencse, hogy Gombi éppen a Ő dalát dúdolgatta folyamatosan az RTL Klub luxusbörtönében. "Óriási szerencse, hogy egy olyan ember, akit még soha életemben nem láttam és nem találkoztam vele, feltárta ezt a dalt és ezáltal olyan emberek ismerték meg, akik egyébként ezt a műfajt nem szeretik. Ezáltal, hogy ilyen pozitív szövege van, tulajdonképpen az egész ország tud vele azonosulni, ezt pedig nagyon szépen köszönöm Gombinak, a Jóistennek és annak az ötszázezer embernek, aki megnézte a dalt a videómegosztó portálon!" - meséli a tabutv.hu riporterének a zenész, aki egyébként emiatt a véletlen folytán óriási VV rajongó lett.

"A Gombi miatt sokat néztem a Való Világot, de ha nem lett volna benne, akkor nem néztem volna. A játék végkifejlete egy érdekes dolog, mert általában az nyeri meg, aki a legjobban tud alkalmazkodni, tehát nem a legértékesebb és a legnagyobb arc lesz a befutó. Úgy gondolom, hogy nem az Alekosz fogja megnyerni, de az még egy nagy kérdés, hogy ki az esélyes..." - találgat a Tabu Tv internetes videójában Éliás Jr., aki Lacit tartja a legesélyesebbnek.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier