Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Elkezdődött a VV5 castingja
NapiászOnline/Valner Marietta
2011. július 06., szerda 15:40
Már hétfőn elkezdődött a VV5 szereplőinek castingolása, de a legtöbb jelentkezőt szerdára várták az RTL Klub épületébe. A nagy tömegben akadtak érdekesebbnél érdekesebb arcok és reményekkel teli "meg akarom mutatni magam" személyek is.

Lassan leáldozóban Alekoszék csillaga, hiszen ezen a héten kezdetét vette a Való Világ következő, ötödik szériájának szereplőválogatása. Mint azt már előzőleg megírtuk, összesen 38 ezren szeretnének bekerülni a valóságshow következő szériájába, de közülük „mindössze” 20 ezer embert hívtak be a meghallgatásokra. Az előző széria szereplői szerint – VV Éva, Alekosz, Gigi, Béci, stb. – szerint most a szingli fiataloké lesz a terep, ennek ellenére – a hírek szerint - az RTL Klub még több páros kategóriával készül, mint az előző évben.

Az sem meglepő, hogy az RTL Klub épületében és épülete előtt várakozók között néhol fel-fel bukkannak ismertebb arcok is, hiszen az Alekosz „famíliából” többen is lenyilatkozták már, hogy elküldték adataikat a műsor szerkesztőinek. Így van ezzel Alekosz édesanyja, Vája asszony és testvére, Tibor is, aki szerint ő egy teljesen másmilyen karakter, mint bátyja.

Ugyancsak Alekosz részről tudni lehet a volt menyasszonyjelölt, Veronika jelentkezését is, ám az esélye annak, hogy másodszorra is bekerüljön egy RTL-es produkcióba, lássuk be, öngól szagú.

Foto: Darnyi Tamás

A jelentkezők között – mint ahogyan azt már megszokhattuk - bőven akadtak olyan, magukat normálisnak, vagy éppen abnormálisnak valló személyek, akik „ki szeretnék próbálni magukat, szeretnék megismerni a saját határaikat, sztárok akarnak lenni, vagy éppen a fődíjat vinnék haza”. A kreatív és meglepő válaszokat a NapiászOnline hamarosan tálalja, addig is tessék a galériából szemezgetni!

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier