Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Eltemették a lezuhant helikopter mentőápolóját
MTI
2008. augusztus 10., vasárnap 07:00
Több száz gyászoló jelenlétében örök nyugalomra helyezték szombaton Balatonalmádiban, a Pinkóczi úti temetőben, Sörös Milos 27 éves mentő szakápolót; a fiatalember szolgálatteljesítés közben vesztette életét július 31-én, amikor mentőhelikopterük lezuhant Kiskunlacháza és Apajpuszta között.

"A család gyásza a miénk is, hiszen te, Milos barátunk áldozatot hoztál, feladat közben, légimentőként ért utol a végzet, így halálod mindannyiónké" - mondta gyászbeszédében László Előd, a Budai Mentőállomás vezető főorvosa, az elhunyt barátja. 
"A miértre nincs válasz, de egyáltalán kit kérdezhetünk; végső soron csak Istenhez fordulhatunk (...), s én azt mondanám, hogy az Úrnak, a mi Istenünknek egyáltalán nem tetszett, hogy Sörös Milos lezuhant a mentőhelikopterrel és meghalt" - mondta gyászbeszédében Balog Zoltán református lelkész, az elhunyt apósa, a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke. 
"Jézus Krisztus nevében tiltakozunk Sörös Milos halála ellen" - mondta a református lelkész. Hozzátette: a gyász után is vannak jó és rossz utak a családnak, a barátoknak, a kollégáknak "és még talán a magyar egészségügy felelőseinek is". Balog Zoltán azt mondta: "Milos halálára mi egyetlen jó választ adhatunk, ha az életet szolgáljuk holnaptól még több bizalommal és még több szeretettel".     
A koporsót az elhunyt kollégái vitték a ravataltól a sírhelyig. Sörös Milos mentő szakápolót a katolikus egyház gyászszertartása szerint temették el.
A gyászszertartáson jelen volt Medgyaszay Melinda, az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára, továbbá az Országos Mentő Szolgálat két főigazgató helyettese; Gorove László és Simon Marianna, valamint Túri Péter, az Országos Légimentő Szolgálat igazgatója. A síron ott volt Orbán Viktor és családja koszorúja is.
A szertartás ideje alatt két mentőhelikopterről virágokat dobtak le, és megszólalt egy mentőkocsi szirénája is.

 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier