|
Exkluzív! Gyászhangulat a Danubius Rádióban! + video
Tabu Tv
2009. oktober 30., péntek 13:40
Az ORTT döntött: a Danubius és a Sláger Rádió nem folytathatja eddigi frekvenciáján. Az átlagemberek és a műsorkészítők is megdöbbentek a tény hallatán, ám mindeddig a Danubius Rádió munkatársai nem kívánták kommentálni a történteket, hiszen állításuk szerint Ők az egész botrányról még hivatalos tájékoztatást senkitől sem kaptak. A Tabu Tv riportere Kasza Tibivel beszélgetett, aki a rádió reggeli műsorának vendége volt és tapasztalta az ott uralkodó helyzetet.
"Pont a tragikus bejelentés után volt lehetőségem a Balázsékkal együtt szerepelni a reggeli műsorban. Ott voltam velük és láttam, hogy milyen hangulatban vannak. Láttam azt, hogy nagyon megviseli őket és hogy abszolút gyászhangulat uralkodott a kitelepülésen" - mondta el a tabutv.hu-nak adott interjújában Kasza Tibor, aki a rádió műsorvezetőinél Szegeden vendégeskedett.

A Crystal együttes frontemberét több szempontból is megviselte a két rádió megszűnése, hiszen ezekben a hazai zenei világ válságát is látja. "Az elmúlt két és fél évben gyakorlatilag összeomlott minden, ami a zenei és egyéb világot jelentette az én számomra. Említhetem itt a gazdasági válságot, a magyar zene válságát és most már a média válságát is" - meséli a Tabu Tv videójában Tibi, aki szerint minden amiért élünk, az komoly bajban van.
"Ha két és fél évvel ezelőtt azt mondtad volna, hogy lefagyasztasz és ma felébresztesz, akkor arra kértelek volna, hogy most fagyassz vissza" - zárta le a tabutv.hu-nak adott drámai riportját Kasza Tibor.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
földgázszállítás, orbán viktor, fukusima, radioaktív, malév, csőd, Sebestyén Balázs, Class FM, gyűjtés, adomány, klinika, Klubrádió, NMHH, Médiatanács, poltikai provokáció, Sebestyén, Morning Show, médiahatóság, elnémítás, Autórádió, Boros Lajos, Bumeráng, rádióműsor, tervek, Orbán, forint, euró, svájci frank, deviza, Szundi Tamás, Citromos Tea, Citrom Rádió, Garami Gábor, Class Fm, ValóVilág, Czomba, Munka Törvénykönyv, legális, Dániel Péter, Wittner Mária, Facebook, Citromos Tea, Szundi Tomi, végtörlesztés, adósrabszolga, Mesterházy, Orbán, válság, megszorítások, jáksó, barátnő, szerelem, élő, orbán, kossuth rádió, műsor, törvényjavaslat, kormány, szolgálati nyugdíjas, boros, bochkor, voga, turné, rádió, Barcelona, Bajnokok ligája, foci, füstölt, 3-as metró, metrószerelvény, füst, kézilabda, magyar válogatott, Izland, 2-es metró, füstölni, pótlóbuszok, Déli Pályaudvar, bozótvágós, gyilkos, életfogytiglan, Salgótarján,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|