|
Fábián Juli izgul az erős mezőny miatt + video
Tabu Tv
2012. január 17., kedd 11:42
Fábián Juli énekesnő szintén tagja annak a húszfős előadói keretnek, akik közül majd kikerül az idei Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulója.
"Nagyon-nagyon örülök. Ez egy megtiszteltetés, ez egy olyan dolog, ami összerántja az embert. Nagyon fogok izgulni. Arra szerintem nem lehet felkészülni, hogy az ember több 10 millió néző előtt adja elő a dalát. Ilyen tömegek előtt szerintem nem sokan szerepeltünk még." – mondta el a tabutv.hu nézőinek Fábián Juli.
"Titok övezte az egész versenyt. Nem tudom, hogy kik azok a versenyzők, akik kiestek. Azt is itt tudtam meg, hogy kik jutottak tovább. Csak pár másodperc állt rendelkezésemre, hogy belehallgassak a számokba. Sok előadót, sok produkciót ismertem. Nagyon erős a mezőny, én személy szerint ennek nagyon örülök. Egy ilyen mezőnyben azért büszkeség benne lenni." – árulta el a Tabu Tv nézőinek a tehetséges énekesnő, akinek Like a child című számáért izgulhatunk az elődöntők során.
"Nyitok a világ felé. Pont most karolta fel az egyik jazz produkciónkat egy nemzetközi management. Sok-sok fesztiválon, klubban jártunk már Európa szerte. Természetesnek tartom, hogy terjed egy zene a világban, most hogy szinte mindenkinek van már internet hozzáférése szinte semmilyen határ nincsen. Szerintem ez egy jó és természetes folyamat." – osztotta meg a Tabu Tv stábjával Fábián Juli.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Compact disco, eurovíziós dalfesztivál, Varga Viktor, Eurovízió, divattervező, bemutató, Király Viktor, Király Linda, Compact Disco, Pély Barna, Eurovíziós, Villalakók, Keserű méz, Tolvai Renáta, Kállay-Saunders, Megasztár, Dalfesztivál, Wolf Kati, zsűritag, puskás peti, eurovízió, dalfesztivál, Tóth Gabi, klipforgatás, Dalfesztival, Bebe, Krisz Rudi, kizárás, Rakonczai Viktor, Nika, Eurovíziós Dalfesztivál, szóló, fellépés, jelöltek, dalok, Puskás Peti, Rocktenors, X-Faktor, turné, wolf kati, x-faktor, döntő, sláger, Lena, győzelem, Lilu, EdvinMarton, Hegedű, Stradivari, ÁdokZoli, Mark,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|