|
Fekete Laci a legnagyobb evő! + video
Tabu Tv
2010. március 31., szerda 08:40
Az erősportoló emlékezetes, nagy evéseiről számolt be az internetes sztártévé riporterének. Fekete Laci egyébként legtöbbször már valóban csak nosztalgiából gondol a csülkökre és a bélszínekre, hiszen hiába nyerte éveken át az evőversenyeket, ma már nagyon odafigyel az étkezéseire: a gyorséttermeket például messziről elkerüli!
"167 kiló vagyok jelenleg. Ez egy faramuci helyzet ám, mert csak ahhoz kell az őrületes kaja, amíg az ember eléri ezt a súlyt. Nekem annak idején nagyon sokat kellett enni, hogy meglegyen az a kalóriám, ami a súlyok megemeléséhez kell, hiszen nem támaszkodhattam a rossz oldalra!" - meséli a tabutv.hu riporterének Fekete László, akivel a Frizbi Hajdú Péterrel c. műsor forgatásának szünetében beszélgettünk.
Sokan azt hiszik, hogy Laci mindig bődületes mennyiségű ételt eszik, ám elárulta, hogy ez közel sem így van. "Az egyik tévétársaság négy éven át megrendezte az ország evőversenyét, én pedig az utolsó három évben csatlakoztam, és nyertem is! Akkor 32 csülköt tudtam megenni, de vettem már részt túrógombóc evő versenyen, és bélszínt is lapátoltam már magamba!" - mondta el a Tabu Tv internetes videójában az erősportoló, aki ma már közel sem eszik annyit, és nagyon odafigyel az étkezésére.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
neonáci, Normafa, demonstáció, becsület napja, Király Linda, Tolvai Renáta, VV Zsófi, hízás, túlsúly, Baja, söröző, rablás, kés, fenyegetés, bántalmazás, hideg, fagy, tél, Isztambul, havazás, David Guetta, Bárány Attila, pop-dance, pincetűz, IX. kerület, Vudapest, cigaretta, áldozat, vízilabda Eb, magyar válogatott, női, Nagy-Britannia, rachel, weisz, mentősök, verekedés, felmentés, autópálya, bíróság, Klapka, arany, csempészet, cider, Manchester United, Newcastle, labdarúgás, börtönőr, őrmester, Kalocsa, L.L. Junior, gyerekkor, Fekete Vonat, szegénység, cigány baba, játékbaba, néger játék, Régió, gyilkosság, testrészek, XVIII. kerület, darabolós, samantha, ronson, lindsay, lohan, NAV, rendőrség, együttműködés, adóhatóság, Szunai Linda, volt párja, párkapcsolat, szakítás, Sztártetováló, Czene László, Astoria, Tabu Tv, tetoálás, czene lászló, czene tatto, dakar, verseny, dél-amerika, VV Laci, Lázár László, Való Világ, magánélet, Németh Lászlóné, eskütétel, eskü, fejlesztési tárca,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|