|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Félmillió vérdíj ellenében körözik a volt rendőrt
2007. március 28., szerda 10:30
A pénzszállító autó sofőrjét gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy részt vett a hétfőn éjjel a társa meggyilkolásával végződött rablótámadásban. Ő sérülések nélkül megúszta, ami rögtön felkeltette a rendőrök gyanúját. Egy feltételezett társa is őrizetben van, kettőt még köröznek. A pénzszállítók benzinkutakról gyűjtötték be a bevételt, ám egy idő után nem jelentkeztek a diszpécserközpontnak, és nem érkeztek meg a következő benzinkúthoz sem.
Társa áldozta fel a pénzszállítót
A páncélautó végül kedd kora reggel Tokaj közelében egy földúton találtak meg, mellette a pénzszállító autó megölt pénzkísérőjével. Úgy tudjuk, vadásztőrrel szurkálták halálra.
Információnk szerint a megyei zsarukban rögtön felvetődött, hogy az áldozat ismerhette brutális gyilkosát. Kezdettől fogva gyanús volt a rendőröknek az is, hogyan úszhatta meg a támadást szinte sértetlenül a pénzkísérő.
Kökényesi Antal megyei rendőrfőkapitány tegnap bejelentette: a férfi már gyanúsított az ügyben. A nyomozás eddigi adatai szerint a sofőr azzal az ürüggyel tért le Tokaj külterületén a főútról, hogy pisilnie kell. Két társa ott várt, és amikor kiszállt, álcából leütötték, majd elvett fegyverével kiszállásra kényszerítették a pénzkísérőt, és kegyetlenül meggyilkoltak. Az összes pénzhez azonban így nem fértek hozzá, de a többit elvitték. A sofőrt megkocsikáztatták, majd a hitelesség kedvéért összekötözött kézzel, beragasztott szájjal kitették. Így talált rá egy autós. Az akció negyedik résztvevője a páncélautó eltűnésének idejétől Miskolcon figyelte, mit csinálnak a rendőrök, és telefonon tájékoztatta társait. Már ő is őrizetben van. A támadás végrehajtásával gyanúsított két miskolci férfi, a három éve Miskolcon még rendőrként szolgáló Hajdú Roland és a 18 éves Somogyi Krisztián elfogása érdekében 500-500 ezer forint nyomravezetői díjat tűztek ki. A rendőrség figyelmeztet: fegyver van náluk, egyedül senki ne próbálja meg elfogni őket, hanem hívják a 107-es telefonszámot!
![]() Hajdú Roland Somogyi Krisztián Bagi László
Fotó: Boon.hu
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
rablás, őrizet, bankfiók, ronaldinho, börtön, adócsalás, fajtalankodás, betörés, szigetszentmiklós, Székesfehérvár, támadás, ütés, koponya, Dég, NIBEK, belügyminiszter, titkosszolgálat, Pintér, lopás, Encsi, Borsod, bűnügy, adatszolgáltatás, bűnözés, feltöltőkártya, csalás, Csolnok, egyenleg, áramszolgáltató, nógrád, rendőr, bántalmazás, fajtalankodott, lányával, letartóztatás, tesco, lövöldözés, tagad, székesfehérvár, fiatal, pszichiátria, halottak napja, koporsó, balatofenyves, polgármester, liptai klaudia, rokkant, közokirat hamisítás, tatabánya, jelzőtábla, gyanús, járókelő, részeg, röszke, bevándorló, afgán, 43, stohl andrás, Vujity Tvrtko, vonat, dobálás, tatabánya, bűnügy, baleset, sérülés, Kecskemét, ittas vezető, festménytolvaj, Balassagyarmat, rendőrség, kukorica, Bódvalenke,
|
|