|
Feró élesen kritizálta Demcsákot
2008. december 04., csütörtök 07:12
Gyerekeikkel főznek a sztárok a Hal a tortán eheti adásaiban. A negyedik estén Demcsák Zsuzsán volt a sor, hogy megmutassa, gyermekeivel együtt mit tud összehozni a konyhában. A két és fél éves Tamara és bátyja, a négy éves Benedek nem nagyon könnyítette meg a műsorvezető dolgát, de a vacsora szerencsére elkészült.
Már a vásárlás sem ment egyszerűen Demcsák Zsuzsának, hiszen a piacon nem csak a megfelelő alapanyagok kiválasztására kellett figyelnie, hanem szaladgáló gyerekeire is. Tamara és Benedek egy kis csokival foglalta el magát, míg Zsuzsa beszerezte a menüsor hozzávalóit. Az igazi kihívást maga a főzés jelentette, pedig a Mokka műsorvezetője igen otthonosan mozog a konyhában. Zsuzsának korábban sosem okozott gondot egy-egy menü összeállítása.
„A gyerekek nem szokták meg, hogy ha együtt vagyunk, akkor nem velük foglalkozom. Nem olyan szülő vagyok, aki leülteti őket a televízió elé, hogy foglalják el magukat. Főzés közben mindig apa szokott rájuk figyelni, így ez a szituáció teljesen új volt..” – mesélte Demcsák Zsuzsa.
„A hagymát kétszer is oda égettem, mert épp valamit kértek, mutattak és nem lehet, nem törődni velük. Én azt gondoltam, hogy sosem leszek kész a menüvel, mert folyamatosan játszottunk, még festettünk is.” A műsorvezetőt azért segítette is két gyermeke, hiszen a leveshez használt cipók belét Tamara és Benedek vájta ki.
A vendégek egy étterembe érkeznek. Zsuzsa a fiúknak akart kedvezni a hely-választással, hiszen egy borospince kínálata tette tökéletessé a vacsorát. Ferónak mégsem tetszett az étterem, amit a tőle megszokott őszinteséggel szóvá is tett. Zsidró Tamás viszont örült a műsorvezető figyelmességének, a vacsorához maga választott italt. „Gondoltam, hogy sikere lesz a borospincének. Karcsi és Tamás az ételek mellett a különleges boroknak is nagy kedvelője. Az is kiderült, jobban értenek ehhez, mint én.”
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |